BARTUS LÁSZLÓ: A BÁRÁNYOK, MAGYAR ÉS A LIBERÁLIS ÉRTELMISÉG

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2024.06.25.

Magyar Péter legnagyobb támogatója az értelmiséginek nevezett réteg, mely eltartott kisujjal hangsúlyozza, hogy nem tetszik nekik Magyar Péter, nem az ízlésük szerint való, vannak olyanok, akik még azt is kimondják, hogy elfogadhatatlan és taszító a személye, a stílusa, a világnézete, a magatartása, mégis támogatják, mert „erre van szükség”.

Nem is részletezzük, mi minden az, amit ezen a címen elfogadhatónak tartanak, csak jelezzük: ez az értelmiségi lét megtagadása. Az értelmiség lényege az értékek képviselete, védelme és termelése. Az értelmiség felelőssége, hogy az értékeket felmutassa, kiválassza, megvédje, és arra tanítson, hogy azt feladni semmilyen körülmények között nem szabad.

Ha nem így lenne, szemétbe kellene dobni a világirodalmat, amely erről szól, ki kellene dobni az Antigonét, de Szophoklész mellett olyan szerzőket is, mint Homérosz, Brecht, Ibsen, Shakespeare, Dosztojevszkij, tulajdonképpen mindenkit, mert aki nem arra intett, hogy nem lehet az elveket és az igazságot feladni és relatívizálni, az mind kár és szemét.

Minden értékes művészi alkotás az erkölcsi jó melletti állásfoglalás és az elvek melletti kiállás. Annak a tudatosítása, hogy akkor is a jót és az igazat kell választani, ha nem az tűnik hasznosnak, s a végén mindig az igazság győz, mert az is egy győzelem, hogy nem adja meg magát az ember a rossznak és a gonosznak, s nem köt elvtelen alkukat.

Azok felett lehet uralkodni, akik elvtelen alkukat kötnek. Mint a demokratikus ellenzéki pártok. Ennek gyógyszere nem az, hogy még elvtelenebb alkukat kötünk, hanem az, hogy visszamegyünk oda, ahol az első elvtelen alkut megkötöttük. Ott veszett el a szabadság. A még nagyobb elvtelenség még nagyobb szolgaságba vezet, elvész a belső morális erő.

Idézhetjük? Az igazság az, ami szabaddá tesz. Vagy hivatkozhatunk másra is. Bibó István szerint az értelmiségi elit feladata az értékek és elvek közvetítése.
*
Jellemtelen, elvtelen és gerinctelen emberekből még nem lettek hősök. Pozitív változást a világban még nem hoztak olyan emberek, akik megkérdőjelezték az erkölcs és az igazság objektív létezését, értékét és fontosságát. Akik szerint minden relatív, nézőpont kérdése, azok üres, hitvány és kártékony emberek, akiktől meg kell menteni egy népet.

Ha az értelmiség ennek a feladatának és kötelességének nem tesz eleget, romlásba dönti az országot. Ha egy ország elveszíti a mérőzsinórokat, sőt az értelmiség arra tanítja őket, hogy azokat figyelmen kívül lehet hagyni, adott esetben meg lehet tagadni, zárójelbe kell tenni (mert az hasznosabb, mint ragaszkodni hozzá), az a legnagyobb árulás.

A gonoszt jóval lehet legyőzni. Olyan még nem volt, hogy a gonoszt gonosszal győzték le. Olyan katarzisról sem hallottunk még, hogy valakik feladták a saját elveiket, értékeiket (azokban nem bíztak annyira, mint az ellenség ideológiájában), s boldog, győztes életet teremtettek volna, legyőzték a rosszat. A végén maguk is azzá váltak, amitől menekültek.

A konkrét helyzetben hangsúlyozni kell, hogy nem tévedésről van szó, az értelmiség egyes meghatározó személyiségei nem tévesztik össze a jót és a rosszat, hanem a rosszat hasznosnak ítélik. Immorálisak, elvtelenek, erkölcsileg züllöttek és romlottak. Akik őket követik, már a rosszat jónak mondják, mert a hasznos az egyetlen jó, bármi áron.

Nem azt mondják, hogy Magyar jó, hanem azt, hogy rossz, de most erre van szükség. Sőt, minél rosszabb, annál jobb, mert attól még alkalmasabbnak tartják a feladatra, amire fel akarják használni. Mert azt hirdetik, hogy a gonoszt csak egy másik gonosz győzheti le. Azt képzelik, hogy elfogadható, hasznos és eredményes lehet, ha egy gonoszt támogatnak.

Miközben a hasznossága kizárt, mert nem fognak győzni vele, pusztulás lesz a vége. De akkor sem fognak elismerni semmit, hogy ez az ő felelősségük, amit tudni lehetett előre. Vannak emberek, akiket nem kell kipróbálni, esélyt adni nekik, mert előre látható a vége. A történelem tanúsága ez. A hisztéria pedig rossz tanácsadó, igenis sok veszíteni való van.

Nem ez az első eset. Sorban lehet követni, hogy mindig beavatkoztak a pártok életébe, a választásokba, az eddigi két legdurvább eset az volt, amikor Bajnai Gordont Mesterházy Attilára cserélték, aztán a rémálom, amikor Márki-Zay Péterrel rendeztek egy hasonló ámokfutást, de nem tanultak belőle.

Magyar istenítése viszont mindent visz. Nyilván ebből lesz a legnagyobb tragédia...

ITT OLVASHATÓ