Szerző: BÁTHORI CSABA:
2024.07.21.
Vannak forró és messzelátó erkölcsi könyvek, amelyek utókorukban nyerik el jelentőségüket, talán azzal, hogy a hamar romlandó politikai gyakorlat pontosan azt a látványt ontja szemünk elé, amelyet e látnoki művek örök érvénnyel megjövendöltek és szabatosan jellemeztek. Olvasói megrendülésünk nem e művek részletes, cáfolhatatlan elméleti tételei miatt erősödik meg újra s újra, hanem a szerzők nem pártoskodó, nem megvesztegethető, a megfogalmazható méltányossághoz ragaszkodó, nyílt attitűdje miatt. Elég egy világos tétel, egy rendületlen belátás, néhány merész, de lehengerlő kijelentés és máris élesebben látjuk saját korunk tényeit, mint éppen e könyvek nélkül. Tianai Apollóniusz azt mondja: „Hazudni, ez a szolgák dolga; de a szabadoknak igazat kell mondaniuk”. Aki ezt mondja – vagy gondolkodását erre a belátásra alapozza –, az roppant rajongással veszi-veszi újra elő a korunkat lényege szerint ábrázoló és leleplező igaz könyveket. Ezek a művek nem szenvednek attól, hogy az időszerűség árnya vetülhet rájuk; semmi más nem érdekli őket, azaz: nem kevesebb fűti indulataikat, úgy rémlik, mint az emberiség sorsa, a mindannyiunkat megillető méltányosság, kissé régies modorban kifejezve: a földön elérhető mennyei boldogság.
E későn és örökké érvényesülő remekművek közé tartozik például Étienne de La Boétie kis könyve, égető röpirata: Az önkéntes szolgaságról. Mások utóbb ezt a címet adták neki: Contr’un (Az egyetlen ellen), s ezen az Egyen, semmi kétség, az egyeduralomra törő despotát értették. Mi azonban érthetjük rajta az akár többségi akarattal megválasztott, ám megválasztásának és hatalma működtetésének természetét tekintve ellenőrizhetetlen, az eredeti többségi szándékot korcs és torz önkénnyé hamisító, erőszakos és leválthatatlan, elviselhetetlen figurát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.