2024. július 26., péntek

4500 MILLIÁRD FORINT MENT EL A FIDESZES CSALÁDPOLITIKÁRA. AZ EREDMÉNY: A GAZDAGOK GAZDAGABBAK LETTEK

TELEX
Szerző: ELŐD FRUZSINA
2024.07.11.


Az eredeti felállás szerint 2024 júliusáig kell megérkeznie a gyereknek azokba a családokba, amelyek rögtön a bevezetéskor felvették a babaváró hitelt. A kormány egy friss döntéssel két évvel kitolta a határidőt, de a kiemelt dátum miatt nyáron ismét megnőtt az érdeklődés a kormány családtámogatási rendszere és annak hatásai iránt, ugyanis a rendelkezésre álló adatok alapján könnyen megbecsülhető, hogy sok ezer pár elszámította magát a hitel igénylésekor.

Úgy gondolták, öt éven belül biztosan születni fog legalább egy gyerekük, de ez végül valamiért nem jött össze. Ha ez a valami egészségi ok, akkor jogosultak a méltányosságra, de ha valami más, például a kapcsolat megromlása, akkor a határidő leteltekor masszív büntetőkamat fizetése vár rájuk. Előzetesen sokan arra számítottak, hogy a kialakult helyzet miatt a kormány szélesíteni fogja a büntetőkamat alól mentesítő élethelyzetek körét – ez egyelőre nem történt meg, de az érintettek kaptak még egy kis haladékot.

A babaváró hitel indításának ötéves évfordulóján cikksorozatban foglalkozunk a demográfiai helyzettel, a kormány családpolitikájával, nemzetközi példákkal és kiemelten a babaváróval, amelynek épp a negatív elemeit tapasztalják meg most sokan a korai felvevők közül. Az első részben az állami támogatás rendszerét értékeljük, és megnézzük, minek minősülnek egyáltalán ezek a konstrukciók, mit csinálnak a társadalmi egyenlőtlenségekkel, milyen szempontrendszer alapján érdemes értékelni őket, és ha így járunk el, akkor milyen eredményt kapunk.

Kritikus szociológusok szerint a fideszes családtámogatási rendszerrel az a baj, hogy nem célozzák az intézkedéseket, vagy ha mégis, akkor inkább a társadalom felső rétegei felé. Vagyis nagyobb arányban tudják ezeket olyanok igénybe venni, akiknek nincs is igazán szükségük rá. Az ilyen típusú állami jövedelemtranszfereket Ferge Zsuzsa nyomán szokás perverz újraelosztásnak nevezni, mert pontosan az ellentétét csinálják annak, amire az újraelosztást eredetileg kitalálták (ez az elesettek, a rászorulók támogatása lenne).

Ezt a következtetést tisztán logikai úton le lehet vonni, hiszen a családtámogatások igénybevétele olyan feltételrendszerhez van kötve, amelynek a szegényebbek közül kevesen tudnak megfelelni. Kapitány Balázs demográfus friss vizsgálati eredményei alapján azonban most már számokkal is alá tudjuk támasztani a sejtéseket. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének kutatója ezekről az egyelőre nem publikált, de már rendelkezésre álló adatokról nemrég előadást tartott a Túlóra rendezvénysorozat keretében, a következőkben nagyrészt erre támaszkodva mutatjuk be a helyzetet.

Van pénzed? Akkor adunk még

Első körben érdemes tisztázni, egyáltalán milyen szakpolitikákról beszélünk, amikor a családtámogatási rendszert vizsgáljuk. A kormány maga azzal szokta elhárítani a fent megfogalmazott vádat (miszerint szociálpolitika címszóval a jómódúakat tömi ki pénzzel), hogy itt nem is szociálpolitikáról van szó. A családpolitika az ő értelmezésükben más téma, nem arra való, hogy felzárkóztassa a szegényeket, nem érdemes tehát egy kalap alá venni a kettőt...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.