2024. június 18., kedd

TÁRKI: A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK A LEGHÁTRÁNYOSABB HELYZETŰ TÁRSADALMI CSOPORTOK KÖZÉ TARTOZNAK MAGYARORSZÁGON

QUBIT
Szerző: VAJNA TAMÁS
2024.06.14.


Csütörtökön mutatták be annak a több éven át folytatott átfogó kutatásnak az eredményeit, amelyet a TÁRKI Társadalomkutató Intézet a fogyatékkal élők magyarországi helyzetének feltérképezésére indított 2019-ben.

„A fogyatékosság nem csupán biológiailag, hanem társadalmilag is meghatározott fogalom: nemcsak egészségi, hanem társadalmi hátrányt is jelent” – hívták fel a figyelmet a TÁRKI Társadalomkutató Intézet kutatói azon a csütörtöki webináriumon, ahol a Magyarországon fogyatékossággal élő emberek és családjaik kirekesztődésének okait vizsgáló, 2019-ben indított kutatássorozatuk eredményeit mutatták be.

„Életútinterjúkat készítettünk autista, értelmi fogyatékossággal élő, hallássérült, halmozottan fogyatékos, látássérült és mozgáskorlátozott emberek és családjaik körébenfogyatékossággal élő személyekkel és családtagjaikkal, reprezentatív kérdőíves vizsgálatot végeztünk a »többségi« társadalom attitűdjeiről, elemeztük az online médiában megalkotott fogyatékosságképet és a szakpolitikai dokumentumokat” – sorolta fel a területeket a kirekesztés mechanizmusait két évtizede kutató Petri Gábor, a TÁRKI munkatársa a június 13-i online eseményen.

Halmozott hátrányok

A 2011-es népszámláláskor 490 578 ember vallotta magát fogyatékosnak Magyarországon; a 2016-os mikrocenzus szerint a fogyatékos emberek száma 408 021 fő volt. A magukat fogyatékosnak valló emberek közel fele 60 év alatti, ami hozzávetőlegesen 200 ezer főt jelent. Tehát az érintettek családtagjaival együtt legalább félmillió ember életét érinti közvetlenül vagy közvetetten a fogyatékosság valamilyen formája.


A TÁRKI kutatói szerint a fogyatékossággal élő emberek Magyarországon is egyértelműen a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok közé tartoznak: rosszabb egészségi állapotúak, alacsonyabb szintű iskolai végzettséggel és foglalkozásokkal rendelkeznek. Körükben sokkal nagyobb a szegénységben élők aránya, nagyobb eséllyel válnak zaklatás, erőszak vagy bűncselekmények áldozatává, mindamellett, hogy általában kisebb eséllyel kapnak megfelelő jogvédelmet is, ráadásul nagy részük eleve korlátozott jogi keretek között él.

A több éves kutatás azt is egyértelműsítette, hogy a hátrányos helyzet az egy háztartásban élő családtagokra is kiterjed, alapvetően befolyásolja az ő életüket, társadalmi és térbeli mobilitásukat, munkavállalásukat, szabadidős és rekreációs lehetőségeiket, valamint egészségi állapotukat is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.