2024. június 15., szombat

PETTYES LABDA A VILÁGKUPÁBAN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.06.15.


A kedves vezető tegnap elindult futballnézőbe. Szüret van neki, vagy gyereknap, mert nem is egy meccs lesz, hanem sok, a jósiten meg az UEFA gondoskodott arról, hogy épp a választások utánra és az EU soros elnökség elé beférjen ez a láblabdás Európa-bajnokság, így Orbán önfeledten hódolhat igazi szenvedélyének. Szotyola a kézben, a végén meg lehet mondani, na, ugye. Ettől őtet valami boldog elégedettség tölti el, gyermek lesz újra.

Mint minden indulásról és megérkezésről, erről is készült fotó a gombák és az alavju népség számára. A vezér kezében a Hungary feliratú szurkolói sál, a hozzá fűzött szöveg pediglen, hogy „Reszkess Németország”. Pedig Schmidt Mária szerint ilyen ország nincsen is, ennek ellenére azonban finggal fűtve fagytak meg, azaz, némi ellentmondás adódik a viszonyokban, de kicsire nem adunk, a nagy meg nem érdekes. Ilyen ez az élet.

De nem is ez, hanem doktorminiszter urunk ábrázata. A holdvilágképe neki, ahogyan a páncélozott, géperejű jármű mellett eltelten vigyorog a sállal a kézben. S azt látjuk, hogy míg az elmúlt hetekben, a kampány alatt elgyötört, széteső ábrázattal lépett fel magtárakban és lezárt utcákon, tereken, itt, hogy indul láblabda nézőbe, teljesen kivirult, s szinte debil mosollyal az arcán várja a reá váró élvezeteket. Mintha kicserélték volna.

Pedig ugyanaz az alávaló alak. Emellett azonban a gyermeki elégedettség látszik rajta, takarva azonban azt, hogy tudjuk, ez a meccsnézés is egy gyötrelem valahol mélyen, mert neki soha nem adatott meg a futball-rivaldafény. Aztán, mint általában a mániákus apák, a fiából akart játékost faragni, olyat, ami ő soha nem lehetett, s ehhez képest a gyerek valahol Csádban ténfereg, katasztrófa az a kölök. Tiszta apja, csak nehéz belátni.

Világosan látszik azonban, hogy a kedves vezető valaha a képzeletében Bokányi Feri volt, a Pettyes labda a világkupában regény hőse, aki egy kis faluból indulva hódította meg a futballvilágot, s hogy Orbán olvasta-e vagy sem, nem tudható, viszont a drámája az ez. Hogy soha nem sikerült neki azzá lenni, ami igazán akart volna, azóta játssza a meccseit addig, amíg meg nem nyeri. Egy ilyen felemás sportkarrier megroppantja a lelket.

Főleg akkor, ha az ott elért siker mindenek közül a legkívánatosabb, s a torzult lélek aztán másutt éli ki a győzelmi ösztöneit és kényszereit, az eredményt pedig naponta látjuk és halljuk az M1-en meg a Kossuthon. De mindegy is. Momentán az az érdekesebb, hányan tartanak a kedves vezetővel a nemlétező Németországba meccsnézőbe, mert azt tapasztaltuk másfél évtized alatt, az Orbán-közeli emberek mind fölfedezték magukban a futball imádatát.

Olyan volt ez, mint a kereszténység előbukkanása mindazokban, akik a fazékból szerettek volna egy nagy kanállal kapni. Az egész bagázs úgy zabálja a miséken az ostyát, mint a meccseken a szotyolát, a VIP páholyban a vezér mellett ülhetni már majdnem a kremlinológiát idéző viszonyrendszereket mutat, azzal a kivétellel, hogy ebből azt nem olvashatni ki, melyikük lesz az utód, mert öröklésről még nincsen szó. Szervilizmusról annál inkább...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.