ORBÁN HÁBORÚJA ÉS BÉKÉJE BRÜSSZEL SZEMSZÖGÉBŐL NÉZVE

24.HU
Szerző: GYÉVAI ZOLTÁN
2024.06.01.

Ha már sokat nem tud tenni ellene, az EU megpróbálja izolálni és ignorálni Orbán és a Fidesz Brüsszelben álságosnak és orosz érdekeket kiszolgálónak tekintett békekampányát. A döntéshozatalban azonban egyre több feszültséget okoz a magyar különutasság.

Az Európai Bizottság magyarországi képviselete ritkán szólal meg és cáfolja a magyar kormánypolitikusok légből kapottnak tűnő állításait. Talán azért, mert ha ezt tenné, nem lenne ideje másra. Orbán Viktor azonban most olyat mondott, ami már a provokációit általában szóra sem méltató Európai Bizottságnál is kiverhette a biztosítékot. A kormányfő Manfred Webernek, az EP néppárti frakcióvezetőjének egyik javaslatát félrevezetően úgy állította be, mintha az Európai Unió a kötelező sorkatonaság bevezetésére készülne. „A kötelező sorkatonaság bevezetése nemzeti döntés. Az Európai Unió nem is írhat elő ilyesmit” – idézte FB-oldalán Josep Borrellt, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét a bizottság magyarországi képviselete.

A kötelező sorkatonaság legendája

Webernek nem az EU terveit tükröző ötletelése kifejezetten kapóra jött a magyar miniszterelnöknek és propagandagépezetének, amely a folyamatban lévő választási kampányban egyetlen üzenetet sulykol a magyar választókba: aki békét akar, az rájuk szavaz. A baloldal, az EU és általában a Nyugat, vagyis mindenki más bezzeg háborúpárti, és felelőtlen magatartásával (értsd: az ukrajnai fegyverszállításokkal) a harmadik világháború kirobbanását kockáztatja.

Természetesen nincs épeszű ember, aki ne lenne a Kreml által indított véres háború mielőbbi lezárásának a híve, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen feltételekkel és eredménnyel. Orbán kivételével az EU kvázi egésze számára evidencia, hogy az orosz agresszió nem két szláv állam konfliktusáról szól, hanem a status quo felrúgásával egész Európa biztonságát fenyegeti. Ukrajna pénzügyi és katonai támogatása a nála jóval erősebb agresszorral szemben ezért nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem Európa jól felfogott biztonsági érdeke is. Ha ugyanis Putyin bedarálja szláv szomszédját, akkor megnőhet az étvágya, és minden bizonnyal másokra is kiveti a hálóját, ahogy azt Kreml-közeli megmondóemberek nem is titkolják.

Nem csak a történelem szolgál számos példával arra, hogy milyen tragédiához vezet, amikor a mindenre elszánt agresszort megpróbálják engedményekkel kibékíteni. Az elmúlt másfél évtized gyakorlata is arra példa, hogy az elnéző magatartás csak elmérgesíti a helyzetet. A Nyugat a 2008-as, Georgia elleni orosz támadásra sehogy, a Krím és a Donbász 2014-es megszállására mindössze szimbolikus szankciókkal válaszolt, miközben növelte energiafüggőségét a konfrontációra évek óta tudatosan készülő Oroszországtól. Mivel ez a stratégia láthatóan kudarcot vallott, a Nyugatnak Ukrajna megtámadása után egyetlen racionális választása maradt: hogy felvegye a kesztyűt, és megálljt parancsoljon az orosz terjeszkedésnek...

ITT OLVASHATÓ