Szerző: STUMPF ANDRÁS
2024.06.07.
Erre minden közhely kevés. Az összes „sosem látott”, „eddig nem tapasztalt” sem elég ahhoz, hogy leírjuk a kampányt, amelyet lassan zárni kellene most már, de a jóistennek sem akar lezárulni. Még az utolsó héten is számítani lehetett nagy fordulatra – kedd óta legalábbis folyamatosan jöttek a jelzések arról, hogy a Fidesz vissza fogja léptetni főpolgármester-jelöltjét. Nemcsak hozzánk futottak be ilyen hírek: más sajtótermékekhez, több párthoz, elemzőhöz is – Török Gábor is pedzegette a lehetőséget szerda este. Aztán ma reggel Szentkirályi Alexandra el is állt a jelöltségtől.
Ehhez a kampányidőszakhoz leginkább ilyen zárás passzol. Olyasmi, amit eddig, az elmúlt 34 évben még soha nem láttunk – a Fidesz közvetlenül a választás előtt márpedig sosem vált meg jelöltjétől, még a most visszatérni készülő Borkai Zsolt is maradhatott, nyerhetett öt éve Győrben.
Szentkirályit pedig még csak le sem filmezték jachton ikerlányokkal, lukas zokniban, Fekete Pákóra. Sőt. Végigvitte, amivel megbízták. Igaz, ez annyi volt csupán, hogy ismételgetnie kellett: Gyurcsány, Karácsony, Gyurcsány, háborúpárti, háborúpárti, Karácsony, Gyurcsány… A feladatot minden bizonnyal egy mesterséges intelligencia nélküli robot is képes lett volna teljesíteni, nem úgy, mint az elmúlt évtizedek legerősebb politikai vitáján való helytállást – azon nem is vett részt a jelöltasszony. Karácsony Gergely és Vitézy Dávid összecsapása ettől függetlenül is egy ilyen „soha” – legalábbis régen nem látott elem volt ebben a különleges, a kegyelmi üggyel váratlanul már februárban bedörrenő kampányban.
Magyar Péter feltűnése, pártátvétele és nagyobb hibák nélküli több hónapos politikai teljesítménye, országos tömegmozgató képessége szintén közhely már, akármi is lesz az eredmény vasárnap. Sok váratlan fejlemény köszönhető neki: eddig sosem látott, exfeleséget bevető kampányinterjú se lett volna nélküle, de a köztévés vita kikényszerítése is neki köszönhető, akárcsak az, hogy a Fidesznek módosítania kellett eredeti stratégiáján. A miniszterelnöknek kampánykörútra kellett indulnia, hosszú idő után hazai politikával kellett foglalkoznia, s kivételesen még a kampánytechnikájáról is beszélt – ami korábban sosem volt jellemző rá. Még a békemenet sem a megszokott helyszínen dübörgött. Alighanem ahhoz is van köze Magyarnak. Döntő szerepe van tehát abban, hogy
lett megint magyar közélet, politika. Lett tét, lett verseny. Hogy lesz-e még jövő héten és azután is, az a vasárnapi eredménytől nagyban függ, de hogy most volt néhány hónapig – az mindenképpen jó.
Jó az is, hogy idén legalább százezrek kaptak lehetőséget az orrbefogás nélküli szavazásra, a politikai mocsár bűze helyett olykor legfeljebb a bőség zavarával küzdve. Ilyen jó dolga például sosem volt annak a 12. kerületi budapestinek, aki legfeljebb unicummal öblögetve lenne hajlandó DK-jelöltre vagy DK-t akár nyomokban tartalmazó listára szavazni, s akkor is csupán azért, mert a Fideszből annyira elege van már. Most ehelyett esélyes jelöltekből, listákból választhat EP-től polgármesteren át helyi képviselőig – Fidesz- és DK-mentesen. Még főpolgármester-jelöltből is van választék, hiszen személyében Karácsony sem DK-s, s ha valaki rá húzza be az ikszet, attól még DK-val közös fővárosi listájára nem kell voksolnia.) Ennyire persze nem rózsás a helyzet városszerte és országosan, Szentkirályi péntek reggeli visszaléptetése pedig Budapesten is ront rajta az utolsó pillanatban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.