Szerző: ERCSE KRISZTINA
2024.06.15.
Egy jó írás a jó – informatív, érdeklődést felkeltő – címmel és leaddel kezdődik. Éppen, mint Nánay Mihályé. Informatív, mert világossá teszi, miről fog szólni, és az érdeklődést felkelti. Őszinte kíváncsiság vitt tovább az olvasásban, hogy megtudjam: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) frissen megalapított, az országban sokadik, hagyományokkal, tapasztalattal nem rendelkező pedagógusképző részlege milyen elismert képzési tradíciókra kíván építeni (erről biztosít mindenkit a szerző) – mert ha ilyenek vannak, ugyan mi szükség lehet még egy intézményre, mennyiben fog az még többet tudni. Érdekelt, hogy a magyar nemzet igényeit vajon honnan ismerjük (hisz erre hivatkozik Nánay), hogyan értelmezik ezen igényeket a szerző, illetve a NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar kitalálói és létrehozói, és mire gondolhatunk, amikor a tanári hivatást a közszolgálat jegyében értelmezzük.
A szerző bevezetője – szerintem egyébként erős indításként – azonnal leszögezi azt a véleményét, hogy a történelem (is) olyasmi, amiről ugyan mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá, de persze ez nincs így. Ebben a megállapításban érzékletesen benne van az a valóban létező alapvető különbség, ami a kormányoldali megnyilvánulókat és … a másként gondolkodókat jellemzik. Mint történelemtanártól ez súlyos pedagógiai állásfoglalás is, ahogyan persze lehet gondolkodni – és lehet vele nem egyetérteni. A történelem a mi közös életünk. Múltunk, melyből következett a jelenünk, és amely hatást gyakorol majd valami módon a jövőnkre is. A történelem értése és értelmezése nem lehet privilégium. Egyfajta értelmezésének normatív glorifikálása pláne nem az. Tanárként az ember feladata azon képesség fejlesztése, hogy mindenki felelős, autonóm módon bírjon értékelni, mérlegelni és véleményt alkotni. A történelemről is.
Nánay elitista álláspontja a hozzáértésről ez ügyben azért fontos, mert pontosan ugyanez az attitűd jellemzi az NKE új karával kapcsolatos gondolkodást és ügyintézést: létezik a hatalmi helyzetben lévők elképzelése az oktatásról, ami „valós és helyes” (mint írja), az iskola, a tanárok funkciójáról, és diszkussziónak, érveknek, alternatíváknak helye nincs. Az lesz, amit ők akarnak.
És nem csupán alternatív véleményeknek, hanem alternatív képzéseknek sincs helyük. Mert hadd legyen az – egyelőre – a kasszandrai állításom, hogy további kormányzati intézkedések nem csupán helyzetbe hozzák majd az NKE-t (bőséges források biztosítása többek között oktatói és hallgatói mágnes céljából, kivételek a szabályozás egyes pontjai, például a szakmai minőséget biztosító akkreditációs folyamat alól), hanem látványosan ellehetetlenítik a hagyományos képzőket (keretszámcsökkentés, forrásmegvonások).
Mivel a Civil Közoktatási Platformot konkrétan megnevezte Nánay, és e szervezet tagja vagyok, hozzátehetem: mi például sosem fogalmazunk úgy, hogy szemben bárki mással, a mi magyarázatunk, megoldásunk, interpretációnk a helyes és valós. Mi leírjuk és elmagyarázzuk, érvekkel alátámasztjuk a véleményünket – majd örömmel állunk minden érdemi vita elé, készen arra, hogy meghallgassunk másfajta indoklásokat, megközelítéseket.*
De vissza az írás által taglaltakra. Követném a szerző felosztását...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.