Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.06.18.
A szavazás előre vetíti, hogy hatalomba kerülve Magyar milyen szavazásokat tartana. Amit előadott, a „nemzeti konzultációk” kicsinyített mása volt, az orbáni hazugságok kopírozása. Ugyanúgy eldöntött kérdést tett fel szavazásra, s a kérdésfelvetésben benne volt a válasz. Magyar szavazása épp olyan átláthatatlan volt, ellenőrizhetetlen, s végtelenül manipulatív.
A szavazás minden szakmai és etikai követelmény megcsúfolása volt, amellyel rászedte az embereket. Ilyen arcpirító módon még nem csaptak be szavazókat, Orbán legalább azokat tiszteletben tartja, akik mellette állnak. Magyar semmibe veszi őket. Rejtett adatgyűjtésre használta a szavazást: pártot szervezni nem fog, levélben és Facebookon tart kapcsolatot.
Amerikai idő szerint reggel 7 órakor már ugyanolyan 75 százalékos volt az eredmény, mint amit estére végeredményként kihirdettek. Ezt mutatták egész nap, amivel befolyásolták a szavazókat, mert közismert tény, hogy az emberek a többséghez akarnak tartozni. Annál sokkal többen kritizálták a Facebook oldalán a döntését, mint amit a szavazás tükrözött.
Egy ilyen programot a szoftver gazdája úgy manipulál, ahogy akar. Annyi szavazót írnak, amennyit akarnak, úgy állítják be a végeredményben a szavazati arányokat, ahogy akarják. Ez mindennek a megcsúfolása, a résztvevők becsapása és megalázása volt. Ebből látszik, hogy Magyar mit gondol a messiásváró híveiről, mennyire tiszteli őket.
Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a sajtó jellegét régen elveszített ellenzéki média egyetlen újságja sem tette szóvá az anomáliákat, a hitszegést, az árulást. Egyetlen szóval nem utaltak arra az álnok hazugságra, amit Magyar előadott. Ha ezt az ellenzéki pártok bármelyike teszi, azt a sárga földig gyalázzák és miszlikbe szabdalták volna.
Magyar előadta, hogy a szavazás eredményét elfogadja, bármi lesz az. De mindent megtett azért, hogy csak egyfajta eredmény szülessen: beülhessen a zsíros állásba, havi 7 millió forintért, semmibe véve az ígéretét, az adott szavát. A felhergelt híveit becsapta, akik azt hitték, Magyar tényleg a pártját szervezi majd és otthon harcol Orbán ellen.
Magyar az első adandó alkalommal nemcsak becsapta, de meg is alázta őket ezzel a csaló, manipulatív szavazással, s bolondot csinált belőlük. Az orruknál fogva vezeti őket, hazudik nekik. A nyolc indokot egyenként lehet cáfolni, egytől egyig hazugság és bullshit. Miközben elhitték a hazugságait, a nagy országjárás egyetlen célja a brüsszeli pénzes állás volt.
Megmutatni Varga Juditnak, hogy ki a nagyobb. A volt felesége nem jutott ki Brüsszelbe listavezetőként, ő pedig igen. Mert megbolondított és lóvá tett 1.3 millió embert, akiket nem szeret, nem tisztel, akik egy szociálpszichológiai kísérlet és elmekórtani eset alanyai. Magyar stílusgyakorlatként szónokolt a platóról keresztet lóbálva az undorító gatyájában.
Az Amerikai Népszava április 2-án megírta, hogy Magyar azért indul az európai parlamenti választáson, hogy szerezzen egy zsíros brüsszeli állást, és erre használja fel a lóvá tett ellenzéki szavazókat. Vagyis, a kampány előtt megírtuk, amikor még a kamu pártja sem volt meg, hogy Magyar az elvesztett fideszes pénzt akarja prótolni, s erről szól az egész.
És pontosan úgy lett, ahogy azt megjósoltuk. Ezt írtuk az „Akit Varga Juditban utáltunk, az Magyar Pére volt” című cikkünkben:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.