Szerző: TENCZER GÁBOR
2024.06.11.
A szervezet szerint a jelenlegi jogi keretrendszer hiányosságai negatívan befolyásolták a választást a kormánypárt javára. Aggodalomra adott okot a kampányban a lázító retorika, az árnyékfinanszírozás, a médiaelfogultság és az, hogy a részt vevő pártoknak egyenlőtlen lehetőségei voltak – állapította meg az ENEMO. Jó hír viszont, hogy maga a választási adminisztráció hatékonyan, szakszerűen működött
Nino Rizhamadze, a szervezet egyik tagja közölte, hogy a nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvény megítélésük szerint negatívan hatott a média és a civil társadalom helyzetére, ilyen jogszabály elfogadása hat hónappal választás előtt szokatlan.
Kristina Kostelac, a szervezet másik tagja kijelentette: az ENEMO elítéli az olyan típusú választói megtévesztési stratégiát, hogy az egyik főpolgármester-jelölt 48 órával a választás előtt visszalép, és támogatóit arra kéri, hogy az állítólag független jelöltre szavazzon, mert ez befolyásolja a választási eredményeket. (Ezzel a fideszes főpolgármester-jelölt, Szentkirályi Alexandra visszalépésére utalt.)
Kostelac szerint az aláírásgyűjtő ívek begyűjtésének folyamata alapvetően rendben volt. Az viszont, hogy 859 településen csak egy polgármester indult, nem jó a pluralizmusra nézve, és akadályozza a különböző politikai lehetőségek közötti választás jogát. Hozzátette: számos helyen találtak etikátlan adatfelhasználásra, az állami források kampánycélokra fordítására és helyi hatósági nyomásgyakorlásra utaló jeleket, valamint aggodalmát fogalmazta meg a gyermekek kampányrészvétele miatt.
A megfigyelő szerint a kampányfinanszírozási szabályok szemben állnak az európai normákkal: a kampánypénzek költésének nincs jogi korlátozása az önkormányzati kampányban, és ez hátrányba hozza a kisebb pártok jelöltjeit vagy a független jelölteket. Ilyen pénzügyi átláthatósági problémaként említette például a CÖF és a Megafon hirdetési pénzeit.
Ana Mihajlović a szervezet részéről hozzáfűzte: a választási határok átrajzolása hat hónappal a választás előtt ellentétes volt a nemzetközi normákkal. Tapasztalták a választók személyes adatainak kiszivárgását, eladását is. Az egyik budapesti kerületben például jogellenesen regisztrált (venezuelai) választópolgárok befolyásolhatták a választást. Ez utóbbi esetet még vizsgálják...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.