2024. május 19., vasárnap

SZÁLL A KAKUKK A FÉSZKÉRE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.05.19.


Mint talán tudjuk, Magyar Péter bejelentette, hogy feljelenti Orbán Viktort. A jogi formulát is közzé tette, miszerint „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért” teszi meg ezt a feljelentést, mégpedig Orbán (és a Fidesz) permanens, minden gátat nélkülöző, minden hangot elnyomó, elementáris „háborúpárti” tutulásáért, amibe mindenki beletartozik.

Még mi is azok vagyunk, mint emlékezhetünk, akik nem a Fideszre szavazunk. Viszont nem lennénk magyarok, és nem Magyarországon élnénk, ha a közlés után rengetegen ne kezdetek volna el fanyalogni, hogy semmi értelme (Polt, ügyészség, szólásszabadság, etc.). Adódik akkor azonban a kérdés: azok szerint, akik úgy vélik, és mondják is, ez teljesen felesleges, vajon mit lehetne tenni, hogy ez az aljas tutulás befejeződjön.

Nem hülye az ember, és azt is tudja, hogy nagy bizonyossággal ettől nem hagyják abba. Mi több, bíróságig sem jut el az ügy, akkor tehát ezek szerint meg sem kell próbálni. A Fidesz nem ma kezdte ezt a fajta rágalmazást, eddig azonban olybá tűnt, akikre ezt a billogot rá óhajtották sütni minden eszközzel, annyit tettek csupán, hogy látták, hallották, aztán egy kavicsot rúgogatva eloldalogtak, hogy jó, én háborúpárti vagyok.

Az is világos – mint ahogyan Magyar erre az aktusra csípőből megkapta -, hogy ez kampányelem. Itt azonban megkérdezhető, mi nem kampányelem egy kampányban, vagy a közvélekedés is azon a szinten van, mint a Fidesz kommunikáció, hogy az ellenzék csupán aljas módon meg akarja szerezni a hatalmat, és nem csak tapsikol a NER-nek élő és jól bejáratott díszletként. Ez a vád már amúgy is régi, hogy az ellenzék így minek.

Az eltelt közel tizenöt év módjában ugyanis a parlementben való megjelenéssel a diktatúrát tette csupán szalonképessé, és ebben a meglátásban azért van valami. Mint ahogyan az is igaz, ha tisztában van azzal, az Orbán művek egyéb mondandó híján ezzel a háborúpártisággal, s ennek végtelen permutációjával akar választást nyerni, mert ezt teszi, akkor ez ellen kellene valamit tenni. Mert semmi másról nem szól ma Magyarország.

Nem érdekesek sem programok, sem elvek vagy erkölcsök, háborús uszítás van, és ez a kihívás. Ha ez ellen – talán, sőt biztosan eredménytelenül – a feljelentés a fegyver, akkor fel kell jelenteni, és nagy ábrándozva az ember azt is elképzeli, mi lenne, ha ezzel a jogi formulával az összes érintett elfáradna az irodába feljelentést tenni (pártok, emberek, civil szervezetek, mint érintettek), ha ilyenből több száz volna. Mi lenne akkor.

Jogilag nagy valószínűséggel semmi sem. De valami halvány mondatfoszlány azért csak eljutna Mária nénihez is – mint aki számára ez a jól megrendezett előadás folyik -, hogy azért nincs egészen rendben minden ezzel a folyamatos háborúval való fenyegetéssel. Minden párt és az összes haszonleső azzal akar minimális hatalmat, hogy ő a szent és általános, így megfoghatatlan választópolgárért óhajt dolgozni, ami szép idea, csak hazug.

Mindemelett viszont azzal sem ártana tisztában lenni, hogy érette tevékenykedni csak akkor lehet, ha ő szavazatával megbízza a delikvenst, aki viszont a jelek szerint arra sem nagyon képes, hogy önmagát megvédje a rágalmaktól. Mint amilyen az, hogy bekenik a háborúpártiság szarával, és Mária néni ezért orrát befogva fintorogva fordul el tőle. Ez egy föstmény volt, de legalább reményeim szerint érthető...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.