REMEKMŰVEKET MUTAT BE A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ÚJ FOTÓKIÁLLÍTÁSA, DE A LEGFONTOSABB KÉRDÉSEKRE NEM AD VÁLASZT

QUBIT
Szerző: NAGY GERGELY
2024.05.05.

„Mit tehetünk, ha úgy tűnik, hogy a legjobb fotókat következetesen magyarok hozzák létre?” – így szól Arnold Gingrich, az Esquire magazin társalapítójának bókja a magyar fotósoknak a Szépművészeti Múzeum aktuális kiállításán, az egyik falszövegen. A tárlat az Egyesült Államokba kivándorolt magyar származású fotográfusok munkáit mutatja be, az úgynevezett rövid XX. században, azaz 1914 és 1989 között. A cím három húzónevet fel is villant: André Kertész, Moholy-Nagy László és Robert Capa, hogy ne legyen félreértés, és, hogy jelezze, világhírű, műfajteremtő alkotók munkáit is felvonultatja a kiállítás. Természetesen három megkerülhetetlen jelentőségű fotográfusról van szó, akik történetesen mind magyarok, de a kiállítás egyik erénye, hogy számos olyan alkotót is bemutat, akiknek a neve talán kevésbé, vagy akár egyáltalán nem ismert szélesebb körökben.

Összesen több mint harminc névről van szó, és a nézőt – hacsak nem szakavatott látogató – rendre meglepetések érhetik, amikor Marcel Sternbergertől Jolan Gross-Bettelheimen, Cornel Somogyon, azaz Somogyi Kornélon át Michael Simonig, vagyis Simon Mihályig találkozik nevekkel és a nevekhez tartozó képekkel. Magas színvonalú és szinte egytől-egyig egyéni látásmódú munkákról van szó, amelyeket párhuzamba lehet állítani a világhírű alkotók fotóival. A kiállítás pontosan erre épít, vagyis a párhuzamokra, városok, emigrációs útvonalak mentén (például Budapest – Berlin – Párizs – New York), vagy műfajok és témák alapján. Stiláris, technikai, szemléletmódbeli azonosságokra, amelyek láttán tényleg úgy érezhetjük, van itt valamiféle sajátos, magyar tekintet, látásmód, akár többféle „magyar iskola” is.

Biztos kézzel összeválogatott anyagot látunk. Jóleső ráismerések is akadnak benne, például Lőrinczy György munkái – akinek New York, New York című 1972-es albuma a gyűjtők és szakemberek körében kultuszkönyv –, mint ahogy felfedezésként ható nevek is, mint például az említett Michael Simon vagy a New York-i nyomornegyedeket fotózó Eagle Arnold, a szintén szociofotókat készítő, amúgy szabóműhelyt vezető Albók János (John Albok), a képzőművészet felől érkezett Weisz Paula (Paula Wright), akikkel én például – bevallom – ezen a kiállításon találkoztam először. A munkák egy része tengerentúli gyűjteményekből érkezett, köztük a Virginia Museum of Fine Arts fotográfiai kollekciójából, ennek az intézménynek az igazgatója, Alex Nyerges ugyanis jó ideje kutatja már a Magyarországról elszármazott, Amerikában élt vagy jelenleg is élő fotográfusok munkásságát. Ő a kiállítás egyik kurátora, a katalógusban ő jegyzi az egyik nagyobb tanulmányt...

ITT OLVASHATÓ