Szerző: ÉBER MÁRK ÁRON
2024.04.21.
Az egyenlőtlenségek radikális csökkentése nem pusztán morális kötelességünk. Nem csak egy érték, egy politikai eszmény vagy egy részérdek diktálja ezt. Ennél többről van szó: az egyenlőtlenségek radikális csökkentése a földi élővilág és benne az emberiség túlélésének egyik előfeltétele is.
A Föld ökológiai rendszereinek óvása, a természeti erőforrások kíméletes használata és a társadalmi igazságosság érvényesítése egyaránt szükségessé teszik a világszinten és helyben egyaránt hatalmassá váló egyenlőtlenségek következetes visszaszorítását.
Ha ez valamiért nem bontakozhat ki vagy nem kellően radikális, akkor a következő évtizedekben az emberiség és lénytársaik máskülönben elkerülhető szenvedésének és pusztulásának fokozódásával kell számolnunk. Ezt pedig nem akarhatjuk.
Az egyenlőség eszménye
Az egyenlőség egyenrangúságot jelent – nem pedig egyformaságot. Nem azt takarja, hogy mindenkinek pontosan ugyanannyi jövedelme, vagyona, erőforrása van (vagy legyen), mindenki pontosan ugyanolyan körülmények között él (vagy kell élnie), hanem azt a követelést fejezi ki, hogy az élethez nélkülözhetetlen javak és lehetőségek mindenki számára elérhetőek, hozzáférhetőek legyenek.
Az egyenlősítés következésképpen nem egységesítést vagy uniformizálást jelent, hanem következes esélyteremtést mindenki számára ahhoz, hogy kibontakoztathassa a benne rejlő lehetőségeket és képességeket. Lehetőséget teremteni mindenki számára arra, hogy a rendelkezésére álló életidőt minél hosszabban, minél egészségesebben, minél tartalmasabban és – a társadalom számára – minél hasznosabban töltse el.
Egy példát említve: az egyenlőség a lakhatás területén nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyforma lakása kell legyen – mindenkinek járjon egy betonkocka egy „falanszterszerű”, szürke lakótelepen –, hanem azt, hogy mindenkinek legyen emberhez méltó, egészséges, komfortos, biztonságot nyújtó, a kor színvonalának megfelelő lakhatása.
Hogy mindez ne puszta követelés legyen, hanem megvalósult tény. Senki ne kényszerüljön az utcán élni (hiszen ténylegesen senki nem akar az utcán élni – aki mégis ott él, az pusztán jobb lehetőség híján kényszerül ezt „választani”). Senki ne fagyjon meg a téli hidegben (sem a szabad ég alatt, sem a saját otthonában).
Az egyenlőség egyenrangúságot jelent – nem pedig egyformaságot. Nem azt takarja, hogy mindenkinek pontosan ugyanannyi jövedelme, vagyona, erőforrása van (vagy legyen), mindenki pontosan ugyanolyan körülmények között él (vagy kell élnie), hanem azt a követelést fejezi ki, hogy az élethez nélkülözhetetlen javak és lehetőségek mindenki számára elérhetőek, hozzáférhetőek legyenek.
Az egyenlősítés következésképpen nem egységesítést vagy uniformizálást jelent, hanem következes esélyteremtést mindenki számára ahhoz, hogy kibontakoztathassa a benne rejlő lehetőségeket és képességeket. Lehetőséget teremteni mindenki számára arra, hogy a rendelkezésére álló életidőt minél hosszabban, minél egészségesebben, minél tartalmasabban és – a társadalom számára – minél hasznosabban töltse el.
Egy példát említve: az egyenlőség a lakhatás területén nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyforma lakása kell legyen – mindenkinek járjon egy betonkocka egy „falanszterszerű”, szürke lakótelepen –, hanem azt, hogy mindenkinek legyen emberhez méltó, egészséges, komfortos, biztonságot nyújtó, a kor színvonalának megfelelő lakhatása.
Hogy mindez ne puszta követelés legyen, hanem megvalósult tény. Senki ne kényszerüljön az utcán élni (hiszen ténylegesen senki nem akar az utcán élni – aki mégis ott él, az pusztán jobb lehetőség híján kényszerül ezt „választani”). Senki ne fagyjon meg a téli hidegben (sem a szabad ég alatt, sem a saját otthonában).
A magyar állam és a magyar gazdaság ma is elég „gazdag” ahhoz, hogy mindezt mindenki számára megteremtse, illetve mindenkit hozzásegítsen ehhez.
Bőven volna elegendő erőforrásunk és képességünk erre – előmozdíthatnánk ezt szabályozással, újraelosztással, tulajdonnal, hathatósabb társadalmi-gazdasági szerepvállalással.
Az egyenlőség ebben az értelemben tehát jogokat is jelent, miközben nem merül ki az emberi jogok (alapjogok, szabadságjogok) érvényesítésének lehetőségében. E jogok érvényesíthetősége és valóságos érvényesülése az egyenlőség szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele. Az egyenlőtlenségek összekapcsolódása ugyanis még azon szerencsés esetekben is csorbíthatja az egyenlőséget, amikor az alapvető jogok kifogástalanul érvényesíthetők...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.