Szerzők: MIHÁLYI PÉTER – SZELÉNYI IVÁN
2024.05.15.
Hozz rá víg esztendőt (…)”
Kölcsey Ferenc: Himnusz
1. Harmincöt éve tart az Orbán-korszak. A Fiatal Demokraták Szövetségének megalakulására 1988. március 30-án került sor a Bibó kollégium Ménesi úti épületének alagsorában. Az alapítók különböző főiskolákról, egyetemekről érkező fiatalok voltak, de a társaság központi magját a „bibósok” alkották. Hamarosan ők vették át a vezető szerepet. Elnöki poszt éveken át nem volt. A pártvezetői teendőket egy hattagú szóvivői testület látta el. Öt éven át így volt, s ez elég volt ahhoz, hogy a hazai és nemzetközi közvélemény a bázisdemokráciát komolyan vevő, őszinte és szerethető formációnak ismerje el a Fideszt. 1990-ben azonban bekerültek a parlamentbe, Orbán lett a frakcióvezető, és így a párt első embere akkor is, ha nem volt pártelnök. 1993 áprilisában az újonnan létrehozott elnöki pozícióba a harmincéves Orbán Viktort választotta a párt V. kongresszusa. Ez a Fidesz transzparens működésének és gazdálkodásának megőrzését szorgalmazó liberális szárny kiszorulásának kezdetét jelentette.
Idézzük emlékezetünkbe azt is, hogy ezekben a hónapokban került napvilágra a Fidesz és az MDF vezérkarának titkos egyezsége az ún. székházcsere ügyében, valamint az, hogy a Fidesz-vezetők szembefordultak az SZDSZ-szel, és elkezdték előkészíteni az MDF-vel való együttműködést. Pár hónappal később, novemberben Fodor Gábor, Molnár Péter és Ungár Klára ki is lépett a Fideszből, az 1994. májusi választás után pedig ugyanezt tette Hegedüs István és Szelényi Zsuzsa. A kilépőket a tagságból több mint kétszázan követték a következő hónapokban. Már ekkor is látható volt, hogy ezen a ponton a Fidesz megszűnt demokratikus pártként funkcionálni. Innentől kezdve hosszú, egyenes út vezetett odáig, hogy a 2011-ben elfogadott Alaptörvényben az ország neve többé nem Magyar Köztársaság, „csak” Magyarország, s ma már ott tartunk, hogy a Huxit (az EU-ból való kilépés gondolata) sem puszta riogatás, hanem lehetséges realitás.
A 90-es évek második felétől kezdve sejthető volt, hogy – akár kormányon lesz, akár ellenzékben – Orbán Viktor sem pártján belül, sem kormányában soha többé nem fogja tűrni, hogy céljaival és akaratával szemben valódi fékek és ellensúlyok létezzenek. Neki nem fog diktálni az EU és az IMF sem.[1] Ám ha még távolabb megyünk vissza az időben, akkor 2024-ből visszatekintve csak csodálni lehet Tamás Gáspár Miklós hetedik érzékét, amivel már 1991 elején (!) észrevette és a Népszabadságban le is írta, hogy Orbán Viktor pálfordulásra készül. „A Fidesz vezetőinek fiatal, éhes konkvisztádorokból álló vasfegyelmű kis csapata az antidemokratikus közhangulatra épít, és azt az új populizmust képviseli, melynek eredete a szélsőbal- és szélsőjobboldali romantikus kultúrkritika történeti ködébe vész”.[2] A mából visszatekintve az is egyértelmű, hogy kivételes karizmatikus adottságainak köszönhetően Orbán tényleg számottevő befolyást tudott gyakorolni a közvéleményre – akkor is, amikor a Fidesz ellenzékben volt.
A későbbiekben Orbán kordában tartására egyetlen személy kapott történelmi esélyt: Sólyom László, mint az Alkotmánybíróság első elnöke (1990–1998), illetve mint köztársasági elnök (2005–2010). Mint köztudott, Sólyom – az általa kreált elnevezést felidézve – az ún. „láthatatlan alkotmány” létrehozására tett kísérletet, ezzel alapozva meg a posztkommunista Magyarország polgári demokratikus szellemiségű jogállamiságát. De Sólyom önállóságát a 2010-ben kétharmados többséget elérő Orbán-kormány nem találta elfogadhatónak, ezért Orbán nemcsak azt akadályozta meg, hogy egy második ciklusban is ő legyen a köztársasági elnök, de arra sem kérte meg, hogy az ő vezetésével készüljön a III. Magyar Köztársaság új alkotmánya. Ez egyébként az ellenzéki pártoknak sem jutott eszébe. A szocialisták nem bíztak Sólyomban, amióta ellenük döntött a Bokros-csomag idején a Sólyom vezette AB, és nem felejtették el, hogy 2005-ben a Fidesz gyomorforgató szavazási manipulációval győzte le jelöltjüket az Országgyűlésben a köztársaságielnök-választáson. Hogy ez miért történt így, azt még ma sem látjuk tisztán. De az is lehet, hogy csak annyi a magyarázat, hogy az önmagát pártok feletti erőnek vélő Sólyom Lászlóból teljesen hiányzott az elszántság és a politikusi karizma...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.