Szerző: L. RITÓK NÓRA
2024.05.03.
Elgondolkodtam, hogy amikor először állítottam össze, hogy mi mentén szerveződjön a munkánk, ennyivel egyszerűbb volt a világ, és azóta a nehezítő tényezők, kockázatok száma nőtt meg, vagy csak kevesebbet láttam és értettem a problémából, de az biztos, hogy az első változat egyszerű és világos volt. Ma már nem ilyen.
A folyamatosan bővülő beavatkozási területek, a hatások egy irányba terelése munkaköri átfedéseket hozott, egyre nehezebb volt szervezeti ábrán bemutatni ezt a szerteágazó tevékenységet. Amikor a társadalmi hatékonyságmérést is a munkánk részévé tettük, már világos volt, valami más struktúra kell, mint a korábban három pillérre állított beavatkozási rendszer.
Mert ez így egyszerű volt, első az oktatás, második a családgondozás-közösségfejlesztés-munkahelyteremtés, és harmadik az intézményi együttműködések generálása. De közben a közösségi szemlélet, az egymást erősítő, egymásra támaszkodó munkakultúra részévé vált minden területnek, ez lett egy olyan vezérfonal, ami minden elemében ott van a munkánkban. Az első és a harmadik pillérben is.
Aztán egyszer csak valami más struktúra ötlete is felmerült. Az egyéni életstratégiaváltás, és annak közösségi megtámogatása adta a vezérfonalat az átrendezéshez.
Ebbe könnyebben illeszthető volt a területek rendszere, problémafókuszúbb lett a modell leírása, és nem intézményi egységekre, hanem a hatásokra szerveződő képet mutatott. A korábbi pillérek tevékenységei mind beilleszthetők lettek ebbe is, hiszen pl. a gyerekekre irányuló oktatási elemektől a felnőttek munkaszocializációjáig kimutathatók benne az egyénre irányuló hatások, és azok közösségi megerősítése is.
Közben pedig más elemek is fontossá váltak, pl. a célok teljesítéséhez szükséges szervezeti kompetenciák megléte, mert ez sincs meg magától, dolgozni kell rajta. Két dolog miatt, az egyik a fenntarthatóság, a másik pedig a reziliencia. A fenntarthatóság ebben a vonatkozásban nem a szervezet szempontjából lényeges, hanem a modell szempontjából. Meddig kell vinni a “képessé tétel” munkáját ahhoz, hogy egy esélyteremtő szervezet hátrébb léphessen? Mert ez a cél, hogy egy településen sikerüljön a társadalmi leszakadást mérsékelni, az ott élőket fejleszteni, a közösséget képessé tenni önmaguk megszervezésére, a lehetőségek megtalálására, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek egy másfajta, tervezhetőbb és jobb élethez. Vagyis, hogy ne legyen ránk szükség.
A szervezeti fenntarthatóság majd ez után következik, új helyszínnel, új feladatokkal, egy másik igazgyöngyös fejezetben. No és ott a másik elem, ami persze meghatározza ezt az elsőt is, a reziliencia. Mi még csak most barátkozunk ezzel a fogalommal, ami hihetetlenül fontos lenne, minden fejlesztésben, a pedagógiában, a szociális munkában, de a szervezeti működésben, vagy az önfejlesztés területén is. A rugalmas ellenállási képesség, ami a külső hatásokhoz való sikeres adaptálódás feltétele...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.