ELSZÁMOLTAK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2024.05.03.

"A Fidesz-MPP a pénzeivel mindig elszámolt, tehát a pártból pénz soha nem tűnt el” – jelentette ki 1999. október 11-én Orbán Viktor miniszterelnök a Fiúk a bányában című Ószabó–Vajda-riport (ÉS, 1999/33., aug. 6.) kapcsán született elsőfokú bírósági ítéletre reagálva. Ez az állítás azonban ebben a formájában nem igaz. A párt vezetői valójában még saját tagságuk előtt sem számoltak el azzal, hogy mire fordították azt a pénzt, amelyet a Fidesz egy titkos politikai paktum részeként 1992 őszén kapott. A hatóságok pedig csak azt vizsgálták, hogy az állami vagyonból törvényesen jutott-e ingyen több nagy értékű belvárosi ingatlanhoz a Fidesz és az MDF. Így idestova huszonöt éve senki nem tudja, mi lett az ingatlanok eladásából származó pénz sorsa.

Megszólalt Áder János is. „Legyetek erősek, a választási kampánynak ez még csak a gyenge előjátéka” – ezekkel a szavakkal fordult a Fidesz Országos Tanácsához 1993. június elsején írott körlevelében a párt Országos Választmányának elnöke, amikor a közélet már hetek óta a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Fidesz közös ingatlanügyletétől volt hangos. Áder levele a mind bizonytalanabbá váló tagságot igyekezett megnyugtatni, hogy nincs politikai háttér-megállapodás az MDF-fel: „az aránytalanságok jórészt az előző kormány döntésének köszönhetőek. Lehet, hogy a Németh-kormány az MDF-et és a Fideszt azért juttatta kisebb alapterületű székházhoz, hogy két évvel később politikai vádakat kovácsolhasson az MSZP ebből a helyzetből? Ez nem valószínű. Az viszont tény, hogy az akkori döntés esetlegessége miatt ma bármelyik párttal lehetnénk egy csónakban.” Ez a magyarázat azonban a kétkedőket nem győzte meg, és – bár a sorokat kifelé zárták – a párton belül sokan vélték úgy, hogy az akkori, MDF-kormánnyal radikálisan szemben álló, és emiatt a népszerűségi listát toronymagasan vezető Fidesz könnyen elcsúszhat ezen a „banánhéjon”. Magát a tranzakciót párton belül többen „hiperpragmatikus” lépésként értékelték, mivel Áder János szerint „a fő cél az volt, hogy se külső, se belső források ne jelentsenek számunkra olyan függő helyzetet, amikor a pártnak csak korlátozott mértékben van módja arra, hogy saját politikát folytathasson. Így tudtuk elkerülni, hogy bármilyen gazdasági vagy más érdekcsoport zsebébe kerüljünk.” Egy év múlva a parlamenti választásokon azonban bizonyossá vált, hogy az így megszerzett pénzt nem lehetett politikai szavazatokra váltani, sőt: az eset máig éktelenkedő folt a „tiszta kezek politikáját” hirdető Fidesz arculatán.

De 1999-ben a vagyoni jellegű vagy sajtóközleményekkel kapcsolatos viták eldöntésének színhelye a bíróság volt. És a bíróság ítéleteibe a felek többnyire belenyugodtak. Sőt, 2005-ben bizonyos ügyekben még parlamenti bizottsági vizsgálatok is folytak, más kérdés, hogy ezek nemigen rémisztették meg a beidézetteket: még megjelenési kötelezettségük sem volt. Azóta a vizsgálóbizottságok jelentősége tovább romlott, ahogy az egész magyar parlamentarizmus állapota is. Ahogy a magyar demokratizmus állapota, és ahogy az ország állapota is. De milyen is lenne, amikor rettenetes ütemű vagyoni koncentráció folyik: Magyarországon az Átlátszó.hu felmérése szerint a leggazdagabb 1, azaz egy százaléké az összes vagyon harmada. Ez bőven az uniós átlag felett van, Európán belül pedig csak Törökország előz minket.

Ez az igazságtalanság pedig azért képes uralni mindent, mert a jogalkotás nemcsak lehetővé teszi, de utat nyit a már amúgy is kivételes helyzetben lévőknek. A pályázatokon jóformán csakis azok vehetnek részt sikerrel, akik már ko­rábban, többnyire korábbi pályázatokkal olyan cégeket épí­tettek föl, amelyekkel szemben nincs ellenerő. Ha meg­néz­zük a legtehetősebb tulajdonosi kört, ott tényleg rokonokat találunk, a rokonok rokonait, apóst, anyóst, ve­je­ket, komákat...

ITT OLVASHATÓ

AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2024/18. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE