2024. május 22., szerda

DOBREV KLÁRA: SULYOK TAMÁS KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ, ÜGYVÉDKÉNT TERMŐFÖLDEKET JÁTSZOTT ÁT KÜLFÖLDIEKNEK - A DK EP-LISTAVEZETŐJE DOKUMENTUMOKKAL TÁMASZTOTTA ALÁ AZ ÁLLÍTÁSAIT

NÉPSZAVA
Szerzők: P.L., Á.B.
2024.05.22.


Sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője, valamint Kálmán Olga, a párt frakciószóvivője. Ezen dokumentumokat mutattak be, amelyekre hivatkozva köztörvényes bűnözőnek nevezték Sulyok Tamás köztársasági elnököt.

A DK EP-listavezetője szerint Sulyok Tamás a földmaffia figurájaként, ügyvédként, törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben, pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek. Dobrev Klára azt hangoztatta, magyar föld törvényellenesen külföldiek kézbe adása az mindig is bűncselekmény volt, de 2014-ben éppen az Orbán-kormány tette külön tényállássá a büntető törvénykönyvben ezt a magatartást.

Mint mondta, a magyar föld külföldiek kézre játszása általában strómanok által kötött úgynevezett zsebszerződéseken keresztül történt. Dobrev Klára szerint ez történt Szeged környékén is, ahol több mint ezer hektárnyi termőföldet érintett ez a földmaffia. A politikus azt állította, hogy az érintettek, a tanúk és az ügyet jól ismerő helyiek szerint nagyjából ekkora nagyságrendről beszélnek, azaz több mint ezer hektárról, amelyet három-négy helyi ügyvéd közreműködésével sikerült külföldiek kezére játszani az ügyvédek - köztük a későbbi államfő - segédletével.

A módszer az volt, hogy ne ugyanaz az ügyvéd írja alá a földdel kapcsolatban az összes iratot, ezért az egyik az ajándékozást a másik a kölcsönszerződést, a harmadik pedig a haszonélvezeti jogot ellenjegyezte.

– Ezt hívjuk bűnszervezetnek és ennek az egyik figurája volt Sulyok Tamás, aki akkor ügyvédként dolgozott - fűzte hozzá Dobrev Klára.

Az általa törvénytelennek tartott ügyben egy 103 hektáros földterület játszik központi szerepet, amelynek az esetében mindent a jelenlegi államfő intézett. Az ellenzéki politikus ismertetése szerint a szóban forgó földterület egy stróman, bizonyos Gy. Gyula Ernő nevére került, aki egy következő strómannak, bizonyos K. Lászlónak ajándékozta azt (a DK-s politikus teljes névvel nevezte meg őket). Az erről szóló dokumentumot a későbbi köztársasági elnök, Sulyok Tamás ellenjegyezte. A gyakorlat szerint a második stróman egy kölcsönös jelzálogszerződést kötött azon osztrák személyek cégével, az Agronómia Kft.-vel, amely törvényesen nem szerezhette volna meg a termőföldet. A három (szintén teljes névvel) említett osztrák személy Franz K., Ernst K. és Alois K. Az ő kézbesítési megbízottjuk volt a későbbi államfő.

A sajtótájékoztatón Dobrev Klára bemutatta az egyik ajándékozási szerződést, amelyet Sulyok Tamás ellenjegyzett és a politikus szerint ő is szerkesztett. Olyan cég, mint az Agronómia Kft., Dobrev Klára szerint nem lehetett volna vevő, ezért Gy. Gyula járt el vevőként.

A DK európai parlamenti listavezetője szerint a szerződést kötő felek pontosan tudták, hogy törvényt sértenek,

ennek ellenére az árat stikában ki is fizették, és azt is biztosították, hogy a föld akkor is az övéké maradjon, ha idő közben a strómanok meghalnak.

Mindezek miatt Dobrev Klára felszólította lemondásra Sulyok Tamás köztársasági elnököt, és bejelentette, hogy holnap elmennek az ügyészségre és leadják a most bemutatott dokumentumokat. Kálmán Olga szerint az ügy konklúziója az, hogy Sulyok Tamás bűncselekménnyel játszott át földet külföldieknek és jó eséllyel bűnszervezetben követte el, amit elkövetett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.