Szerző: ELŐD FRUZSINA
2024.05.23.
A nagy állami rendszerek köztudomásúlag szinte bármennyi pénzt képesek felszívni, hiszen egy kórházban lehet a vacsora vizes zsömle egy pohár kefírrel, de akár három fogásos, fine dining-közeli élmény is – utóbbi nyilván sokba kerül, miközben pár napos ott tartózkodás esetén érdemben nem befolyásolja, hogy felépül-e valaki. Ha Svájcnak belefér az éttermi szintű kórházi kaja, az a svájciaknak szuper, de reális nézőpontból nincs értelme az ő lehetőségeiket összehasonlítani mondjuk a magyar vagy a román kórházi menükkel és az ellátás színvonalával: a svájciak nominálisan a sokszorosát költik el egy-egy ápoltra az egészségügyben vagy egy-egy gyerekre az oktatásban, hiszen van miből.
Amit viszont érdemesebb megnézni, az az, hogy a saját lehetőségeihez képest, arányosan mennyit költ egy állam egyes nagy rendszereire. A KRTK KTI kutatói ehhez az egy diákra jutó kiadásokat az egy főre jutó GDP százalékára számolták át, ami sokkal reálisabb összevetést tesz lehetővé, mint az azonos pénznemre – akár vásárlóerő-paritáson – átszámított kiadások, „mivel az utóbbi esetben a gazdagabb országok kiadásai mindig kiugróan magasak” – áll a kiadványban. Ez a fajta összevetés tehát lehetővé teszi, hogy a gazdag országok költési struktúrája okozta torzításokat elkerüljük, sőt, nagyjából a magasabb tanárbérek jelentette plusz költséget is kiszűri a kapott mutató.
A végeredmény így pusztán annyit tükröz, melyik ország mennyire helyezi magas polcra az adott rendszert a saját mozgásterén belül maradva.
Az indikátor hátránya ugyanakkor, hogy a GDP ingadozásai, pl. a gazdasági válságok nagyon hatnak rá, ami miatt egyes évek kiugró adatait óvatosan lehet csak értelmezni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.