AHHOZ, HOGY BUDAPEST VALÓBAN A KULTÚRA VÁROSA LEGYEN, SOKKAL HATÁROZOTTABB LÉPÉSEKRE ÉS TÖBB PÉNZRE LENNE SZÜKSÉG

QUBIT
Szerző: NAGY GERGELY
2024.05.18.

A város kultúrája – a kultúra városa címmel tartottak konferenciát május 10-én Budapesten. Az eseményt a főváros rendezte, a címben utalt város is maga Budapest, természetesen, a kultúra kérdései pedig – ez már kevésbé természetes – az önkormányzati választások apropóján kerültek elő. Karácsony Gergely húszperces bevezetője alapján vesszük most szemügyre a budapesti kulturális színteret. Összevetjük más főpolgármester-jelöltek ajánlatával, és kitekintünk Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes megszólalására is, ahol a pénzen volt a fő hangsúly.

A bevezető leginkább arról szólt, amit a fővárosi önkormányzat az elmúlt öt évben tett, és amit a reményei szerinti folytatásban tenni szeretne a város kultúrájáért – szorosabban véve annak intézményi és anyagi feltételeiért. A Főváros az elmúlt években nehéz körülmények között végezte feladatát, a covid, majd az energiaár-robbanás miatti bezárások alatt, a folyamatos és valóban arrogáns kormányzati elvonások közepette. De egyrészt a kultúra munkásai is ilyen körülmények között dolgoztak, másrészt ez a dolga, ha már Budapestet a kultúra városaként aposztrofáljuk.

Ezt a jelzős szerkezetet egyébként használták már Pécsen is, az EKF, vagyis az európai kulturális fővárosi projekt apropóján és azt meghosszabbítva Balatonfüred is elkezdte magát ugyanígy aposztrofálni (üdítő, hogy Veszprém az EKF ellenére sem), illetve Szentendre városmarketingjének is része „a művészetek fővárosa” szlogen. A környéken Kassa és Graz is nevezte már magát a kultúra városának. Ez utóbbi azért lehetne tanulságos példa több hazai város vezetésének is, mert a némileg periférikus helyzetű, viszont kulturálisan izgalmas csomópontban (Szlovénia, Magyarország, Olaszország, Horvátország közelségében) fekvő Graz a kilencvenes évektől kezdve nagyon tudatosan építette ezt az imázst, ami nem pusztán imázs: van mögötte stratégia, kiszámítható pénz, tudatos intézményépítés, például az 1968 óta létező Steirischer Herbst európai szintű kortárs művészeti sorozattá fejlesztése. A 2003-as EKF-év már csak újabb lökést adott a grazi folyamatoknak, és ma az európai művészeti térképen is jelentős helyszín lett az osztrák város.

Idehaza is több város tűzi zászlajára a kultúra fogalmát, miközben igen komoly problémákkal küzd a teljes hazai kulturális infrastruktúra, főként, ha az önkormányzati területet nézzük, különösképp az ellenzéki vezetésű városokat. Budapesten még mindig élénk a kulturális kínálat, de messze nem olyan izgalmas és releváns, mint amilyen lehetne. Nincs meg a helyszínek, kezdeményezések, entitások egymáshoz lazán kapcsolódó, egymásra reflektáló rendszere, hálózata, az az inspiráló atmoszféra, amit közönségesen színtérnek is hívhatunk, ami a városban valóban elterjesztené a kultúra levegőjét, itt tudná tartani a hazai szakembereket és egyben hozzá is kapcsolná Budapestet az európai folyamatokhoz...

ITT OLVASHATÓ