A LÉPÉS, AMIT NEM SPÓROLHATUNK MEG, AKKOR SEM, HA ÉVEKBE, ÉVTIZEDEKBE TELIK IS

MÉRCE
Szerző: BOROS ILONA
2024.05.18.

Tavaly nyáron jelent meg a Civil Szemle tematikus lapszáma a roma közösségekkel dolgozó civil szervezetek munkájáról és annak hatásáról. Majd idén év elején vitaindító cikket is írtak a szerzők erről a kiemelkedően fontos problémáról, de ez mindezidáig sajnos válasz nélkül maradt. Megszólított szervezetként a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az alábbiakban igyekszik reagálni a nehéz kérdésekre.

A szerzők tanulmányukban Tiszavasvári példáján mutatják be, hogy egy vidéki kisváros életére, azon belül is az ott élő roma közösségek helyzetére milyen hatást gyakorol az a tipikusnak mondható magyar pro-roma civil szervezeti jelenlét, amelyet 1997-ben, majd 2016-ban a közösségszervező és jogvédő szervezetek képviseltek. 2016-ban a településre érkező jogvédő szervezetek között volt a TASZ is, amikor pert indított a városban a Jobbik hívására megjelenő közismerten szélsőjobboldali szereplő, Orosz Mihály Zoltán romákat zaklató fellépése ellen.

A jogi eljárást megnyertük, ám az kérdés, hogy a tiszavasvári roma közösség mit nyert az eljárással. A szerzők érzékeny kritikája szerint a közösség sokkal divervezebb volt, mint ahogy a jogi eljárás mutatta, és a per sikere végül nem feltétlenül javított a helyzetükön. Bár Orosz eltűnt a településről, de az adott roma közösség nem lett kevésbé kitéve a strukturális elnyomásnak, sőt, bizonyos kitettsége még fokozódott is.

A gondolatébresztő tanulmány, bár kifejezetten empatizál a pellengérre állított civilekkel, bátran – és jogosan – kritizálja a szervezetek működésének káros hatásait. Az alapvető kritika abban foglalható össze, hogy az egyébként jószándékú civil szervezetek

• nincsenek beágyazva az adott közösségbe, nem ismerik valójában az adott közösséget;
• azt gondolják, hogy jobban tudják, mire van szüksége a közösségnek, mint maguk az érintettek;
• nem foglalkoznak a tevékenységük utóéletével.

Ez a kritika egyébként megjelenik a nemrég a mozikba került Nyersanyag című filmben is, amelynek apropóján több közéleti vita, beszélgetés is zajlik a fővárosban, de az alkotók országjárást is terveznek a filmmel. Reményeink szerint ez is lehetőséget kínál arra, amire a tanulmány szerzői is vállalkoztak: hogy őszintén reflektáljunk a civil szervezetek működésének, módszertanának nehézségeire, esetleges káros hatásaira.

Ebben a vitában kívánjuk megnyitni a sort most, megszólított szervezetként. A TASZ abban hisz, hogy csak a folyamatos önreflexió, önkritikus szembenézés és a változtatásra való hajlandóság az, ami garantálhatja a hiteles és értékes munkát. Azt, hogy nem ragadunk bele olyan működésmódokba, amelyeket megtanultunk, megszoktunk, mert valamikor jónak hittünk, hanem felülvizsgáljuk a bejáratott módszereket, és akár nagy változtatásokat is véghez viszünk a szervezetünkben.

Ennek megfelelően az utóbbi években – felismerve a szerzők által is felvetett problémákat – számos nagy változást vittünk végig a működésünkben...

ITT OLVASHATÓ