NEM CSAK AZ ÁLLAMPOLGÁRNAK KELL SZERETNIE A HAZÁJÁT, A HAZÁNAK IS SZERETNIE KELLENE ÁLLAMPOLGÁRAIT

HÍRKLIKK

Szerző: MILLEI ILONA

2024.04.02.

A nagy technikai civilizációs robbanás után óriási különbség lett az egyéni tudás, ismeret, meg az emberiség tudása és ismerete között. Ezzel pedig nagyon keményen vissza lehet élni. A magyar kormány az oktatás újra „poroszosításával” ezt meg is teszi – véli Kopcsik István, a Történelemtanárok Egyletének bizottmányi tagja. Szerinte a diktatúrák mindig arra játszanak, hogy lelkes, életüket áldozó, de véletlenül se gondolkodó alattvalóik legyenek. Pedig csak azt a hazát lehet szeretni, amely gondoskodik rólunk, és mindent megtesz azért, hogy békességben, és nyugalomban éljünk. Mint mondja, nem csak az állampolgárnak kellene szeretnie a hazáját, hanem a hazának is szeretnie kellene az állampolgárait, de ezt mindig el szoktuk felejteni.

Kopcsik István szerint mindig az állam akarja megmondani mi a követelményrendszer. Így megy ez már 6000 éve, amióta az első államok kialakultak, és kialakult az írásbeliség meg a rendszerszerű tanítás. Csak különböző rendszerekben ez különféleképp alakul, van, ahol durvábban, van, ahol kevésbé. A reformkorban, a kiegyezés után is így volt – bár ez utóbbiban volt egy-két jó dolog is, mint például a nőiskoláztatás –, de a későbbiekben így történt a Horthy-korszakban is a Klebelsberg-féle népoktatás fejlesztéssel együtt. A tanár-diák autonómia a felvilágosodás után már a liberális vonalhoz tartozik. De az államok mindig elitképzésre törekedtek, az elit mindig megkapta a maga kis elitiskolájában, ami kell. És ebben az esetben nem pénzről, és nem csak az egyházakról van szó. Az elit megcsinálta a maga iskoláit, ahol egész mást tanultak, mint a többiek. Nálunk is ez a gond most. A nagy technikai civilizációs robbanás után óriási különbség lett az egyéni tudás, ismeret, meg az emberiség tudása és ismerete között. Ezzel pedig nagyon keményen vissza lehet élni.

Kopcsik István szerint az, hogy mennyire tudta egy-egy állam maga alá rendelni a kultúrát, a reformkortól kezdve mindig attól függött, hogy kik tanítottak. A pedagógusokon, a szaktanárokon tehát nagyon sok múlik. A szakember katasztrófának tartja jelenlegi kormány igyekezetét, hogy újra „poroszosítsák” az oktatást, hogy a tanár és a diák végrehajtó legyen és ne alkotó, ne keressék a saját és a világ problémáinak megoldását, hanem vegyék tudomásul azt, amit hivatalosan mondanak nekik. Ez látszik egy az egyben Erich Maria Remarque „Nyugaton a helyzet változatlan” című regényében is. Minél diktatórikusabb egy rendszer, annál keményebb és durvább a történet. De ide tartozik a Hannibál tanár úr, az 1956-ban készült magyar film, amit Móra Ferenc Hannibál föltámasztása című szatirikus kisregénye alapján Fábri Zoltán rendezett, vagy épp Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig” című regénye főhősének, Nyilas Misinek a története is. A diktatúrák mindig arra játszanak, hogy lelkes, életüket áldozó alattvalóik legyenek, és véletlenül se gondolkodjanak...

ITT OLVASHATÓ