Szerzők: GÓLYA ÁGNES, SCHNEIDER BALÁZS
2024.04.04.
A 2023-as téli tábort azonban már a szlovákiai Ótátrafüreden rendezték meg. Napközben egy sor közösségi és sportprogram közül választhattak a diákok: aki akart, síelhetett a Lomnici-csúcs alatti sípályán – a kezdőknek oktató segítsége is járt –, de meg lehetett látogatni a tarajkai jégtemplomot, egy whiskyüzemet, a lőcsei Szepességet vagy a bachledkai lombkorona-tanösvényt (ahol tényleg vannak lombok).
A 450 résztvevő este nem tábori ágyakon pihente ki a nap fáradalmait, hanem Ótátrafüred egyik legelegánsabb szállodájában, a külön erre az alkalomra kibérelt, négycsillagos Grand Hotel Bellevue-ban. A feltöltődést fedett medence, wellnessrészleg, squash-, bowling- és biliárdpályák, két étterem és egy éjszakai klub is segítette.
Más felsőoktatási intézmények is szerveznek téli utazásokat a diákjaiknak, az MCC tábora azonban nem csak az előkelő körülmények miatt volt rendkívüli. Míg más helyeken a diákok jellemzően önköltséges alapon vesznek részt ezeken, addig az elmúlt években az adófizetők pénzéből hatalmas vagyonnal felruházott, kormányközeli MCC táborában a bruttó 100 millió forintos költséget teljes egészében a szakkollégium fizette.
Ez az MCC belső beszerzési és kifizetési adataiból derül ki, amelyek a Direkt36 birtokába kerültek. Az elmúlt néhány évből származó adatok minden korábbinál részletesebb betekintést adnak a nemzetközi szinten is terjeszkedő, a kormányhoz világnézetileg is szorosan kötődő intézmény költéseiről. Az adatokból és az MCC működését jól ismerő forrásoktól kapott információkból többek között a következő részletek derültek ki:
- Az MCC közel 600 millió forintot költött a rendezvényei étel- és italellátására, vagyis cateringjére. A kutatásaink szerint erre a célra kirívóan sokat költenek az MCC rendezvényein. Fejenként annyi pénz folyik el, amennyiből piaci cégek luxusellátást tudnak nyújtani.
- A rendezvényeiken szinte mindig a Scruton kávézókat üzemeltető Apriori Cultura Nonprofit Zrt. intézi az ellátást, a cég bruttó 530 millió forintot számlázott ki az MCC-nek az elmúlt két évben. Az Apriori 2021-ig Szalai Zoltán MCC-főigazgató érdekeltsége volt, és jelenleg is Fidesz-közeli tulajdonosai vannak.
- Külföldi vendégelőadók meghívására sem sajnálják a pénzt: az Orbán Viktorral régóta szövetséges Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fiának, Jair Netanjahunak például 2,8 millió forintot fizettek két egyórás panelbeszélgetésért.
- Külföldi ösztöndíjasaik havi 3–5 ezer eurót, azaz 1,2–2 millió forintot kapnak, többen évek óta részt vesznek az ösztöndíjprogramban.
- Rengeteg külföldi tanulmányutat szerveznek, ezek résztvevői gyakran négycsillagos szállodákban szállnak meg, és a Direkt36 által megkeresett, MCC-hez közeli források nem tudnak arról, hogy az utazásokra kérnének önköltséget a diákoktól.
- Sok pénzt költenek kormányközeli cégeknél is: a kormányzati propagandakampányokat lebonyolító, Balásy Gyula tulajdonában álló cégeknél nettó 1,8 milliárd forintot költöttek nyolc hónap alatt, a 4iG-nál bruttó 200 millió, Matolcsy Ádám Balaton Bútor Kft.-jénél bruttó 58 millió forintot.
- Ehhez képest más neves és nagy múltú budapesti szakkollégiumoknak az egész éves költségvetése mozog 40 és 110 millió forint között. Ezeken a helyeken nem költenek milliókat cateringre sem, az egyik szakkollégiumban a rendezvényekre a diákok maguk készítik a szendvicseket.
Az MCC-nek részletes kérdéssort küldtünk a cikkben részletezett, esetenként kirívónak tűnő kiadásokról, ezekre azonban ők érdemben nem reagáltak. Azt megerősítették, hogy a rendezvények és utazások térítésmentesek a diákjaik számára, de hozzátették, hogy a résztvevők kiválasztásánál szociális szempontokat is figyelembe vesznek. Hangsúlyozták, hogy a fenntartó alapítvány „a rá bízott vagyonnal a jogszabályi, illetve az alapítvány belső szabályozói előírásainak betartásával felelősségteljesen, átláthatóan és körültekintően gazdálkodik, elszámolással az alapítvány kuratóriuma felé tartozik”....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.