Szerző: KERÉNYO GYÖRGY
2024.04.24.
Előzetes letartóztatásba került Z. Zsolt, az önkormányzatok zöldterületeinek gondozását évente milliárdokért végző kertészeti cégháló fontos szereplője márciusban. A folyamatosan bővülő cégháló már két évtizede nyeri el szinte kizárólagosan a fővárosi kerületek és egy ideje már vidéki városok zöldfelületeinek karbantartására kiírt milliárdos tendereket.
A letartóztatás abban az ügyben történt, amelyről tavaly novemberben adott hírt a NAV: egy ritka Ferrarit és egy Lamborghini Urust foglaltak le egy adócsalásra használt számlagyár felgöngyölítése során, az egyik autó csomagtartójában 1,1 millió euró is volt. A NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói tizenhét ingatlant és nyolc gépkocsit foglaltak le, és zárolták a cégek számláit. A NAV posztja szerint az elkövetők 2021 nyarától összesen 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
A letartóztatásról először beszámoló 24.hu-nak dr. Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség vezetőhelyettes ügyésze megerősítette, hogy tizenhat személlyel, köztük Z. Zsolttal szemben folyik eljárás. Az ügyész a nyomozás érdekeire tekintettel nekünk sem kívánt többet elmondani, így azt sem, hogy mely cégekről van szó.
A legnagyobb önkormányzati megrendelő a térségben Pécs városa. Az önkormányzat cége, a Biokom Kft. a kertészeti cégháló egyik központi szereplőjével, a ZÖFE Kft.-vel áll évek óta szerződésben (ezek itt tekinthetők meg). 2022-ben például összesen 365 millió forintért szerződtek két évre.
Próbáltuk telefonon és e-mailben elérni a cégháló különböző cégeit, hogy megtudjuk, érinti-e őket a nyomozás. Legtöbben nem válaszoltak, három cég igen: a DeerGarden Kft., a Parkfenntartó Kft. és a Harmat Kert Kft. ügyvezetői szerint őket nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.