2024. április 25., csütörtök

CSEPELI SZERINT MÁR NEM TÉRHET VISSZA A KEGYELMI BOTRÁNY ELŐTTI ÁLLAPOT A FIDESZ SZÁMÁRA

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2024.04.23.


Januárig úgy tűnt, hogy a Fidesz mindent megszerzett, és legfeljebb egy nagy külpolitikai változás ingathatja meg a helyzetét, azonban Csepeli György úgy véli, a kegyelmi botrány annyira megingatta a rendszer alapjait, hogy megnyílt egy rés, és ebbe nyomult be Magyar Péter. A szociálpszichológus szerint bár Orbán Viktor nyilván azt hiszi, hogy visszaállhat a korábbi állapot, ezen már túl vagyunk. Arról is beszélt, hogy Magyar Péter esetében vadonatúj jelenséggel állunk szemben.


Csepeli György
szociálpszichológus, professor emeritus az Index portálra írt nemrég egy cikket „Előrehozott advent” címmel – Magyar Péterről. Elmondta, éppen a Klubrádióban Bolgár György beszélgetését hallgatta Magyarral, és az megerősítette meggyőződésében, hogy itt valami vadonatúj jelenség lépett fel (amilyen a rendszerváltás előtt értelemszerűen nem lehetett, de utána sem), és ennek próbált a mélyére pillantani.

Abban nincs sok új, amit mond, az az új Magyar Péterben, ahogy mondja, valamint a nyelvezete – vélekedett. Olyan szavakat használ, mint bárki, remekül megérteti magát például a gyulai piacon vagy Sarkadon, és teljesen szokatlan ez a hang a mai magyar politikai közbeszédben. Yuppie megjelenése van, és ez teljes ellentéte annak, amit a kipcsak mentalitású politikusok magukra öltenek, amikor például gumicsizmában vannak, disznóvágáshoz öltöznek, de ez a kontraszt nem bántó.

Szerinte látszik Magyar Péteren, hogy nem hazudik, ehhez felidézett egy nyelvfilozófiai kutatást, amely leírja, hogy melyek azok a beszédjegyek, amelyek alapján valaki hiteles. Magyar Péter csak arról beszél, ami számára lényeges, nem használ kétértelmű szavakat, mindig a helyzetnek megfelelően kommunikál, ezzel létrehoz egy kooperatív légkört, és ez az, ami döntő.

Cikkében azt írta: Magyar Péter elkezdett egy nagyon hosszú menetelést, amely elképesztő erőpróbát jelent számára, és nem lehet tudni, hogy kibírja-e. Lesz az anyák napi tüntetés Debrecenben, a nagygyűlés a választás előtt, ezek lesznek a döntő lépések, de egyelőre tartja magát. Azért is, mert a kormánypárt „teljesen meg van zavarodva” Csepeli György szerint. Azt mondta, a kormányoldal által Magyarra uszított „zsoldosok” elképesztően alacsony szellemi színvonalon működnek, valószínűleg alacsonyabbon, mint amit a közönségükről hisznek. Ráadásul az ellenzék is megzavarodott – tette hozzá, vagyis az segíti Magyar érvényesülését, hogy nincs vele szemben egységes védekező stratégia egyik oldalon sem.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyar Bálint szociológus, korábbi SZDSZ-es politikus, volt oktatási miniszter kivívta a tudományos világ elismerését, mint a maffiaállam teoretikusa, de az ellenzékből nem használták ezt a kifejezést, Magyar Péter volt az első, aki igen. Hozzátette, nem kell feltétlenül a Fideszből jönnie annak, aki ezt a szót használja, Magyar jól találta meg az általa használt fogalmakat. Annak idején Orbánék szájából a Fidesz is nagyon hatékony szó volt, de úgy tűnik, elvesztette fényét – fogalmazott.

Csepeli György hangsúlyozta: a kegyelmi botrány oly mértékig megingatta a rendszer alapjait, hogy megnyílt egy rés, és ebbe nyomult be Magyar Péter. Műsorvezetőnk felvetette, hogy visszatérhet-e a legalábbis januárig fennálló helyzet, amikor úgy tűnt, a Fidesz mindent megszerzett, és legfeljebb egy nagy külpolitikai változás ingathatja meg a stabil helyzetét. A szociálpszichológus szerint nem, bár Orbán Viktor nyilván azt hiszi, hogy igen. Úgy véli, ez már az a helyzet, amit az angol ’point of no return’-nek hív, ahonnan nincs visszatérés.
 Ugyanakkor hangsúlyozta, ez a dolog június 9-én, a választásokon válhat nyilvánvalóvá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.