Szerző: NVZS
2024.03.08.
A kormány az első négy hónapot várhatóan kihúzza viszonylag alacsony inflációval, ám sok függ attól, hogyan alakul a forint árfolyama. A májusi adat pedig már majd csak a választások után lát napvilágot – mondta a Központi Statisztikai Hivatal ma reggel megjelent inflációs gyorsjelentése kapcsán Katona Tamás. A KSH korábbi elnöke szerint a kormány ügyesen oldotta meg végül kitolva és két lépcsőben végrehajtott – uniós kötelezettségként beállított – jövedéki adóemelést, aminek köszönhetően az üzemanyagok ára éves összehasonlításban még csökkent is, igaz, az idén januárhoz képest már érzékelhetően nőtt a statisztikában is. S persze ezúttal is tetten érhető a hónapok óta látszó módszertani hiba (trükk?) eredménye, ami miatt valójában tévesek a háztartási energia árai.
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, januárhoz képest ismét emelkedés volt, ezúttal 0,7 százalékos; az előző hónaphoz képest lassuló ütemben, de még mindig komolyabban nőtt (5,1 százalékkal) a maginfláció; a nyugdíjas kosár alapján számolt drágulási ütemet pedig 3,6 százalékosra hozták ki – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből.
Ami a részleteket illeti: az élelmiszerek ára 2,2 százalékkal nőtt, igen nagy szórással, a cukor például 32,8 százalékkal drágult, szemben mondjuk a liszttel, amely 19,6 százalékkal kerül ma kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt. A KSH furcsa módszertanának köszönhetően (ezzel például itt és itt is foglalkozott korábban a Hírklikk, a hivatal ugyanakkor egy itt található magyaráz(kod)ó közleményben indokolt) a háztartási energia 9,0 százalék olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 19,3, az elektromos energiáért 3,3, a tűzifáért 1,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Durva adat jött ki a szolgáltatásokra, azok 10 százalékkal drágultak. Ugyanakkor a járműüzemanyagok 2,4 százalékkal olcsóbbak lettek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.