Szerző: BIHARI DÁNIEL
2024.03.15.
Az 1848-as pesti forradalom napja, március 15. egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk. Hazánk legjelentősebb rendszerváltásának, a polgári Magyarország születésének is emléket állít, amelyet a szinte a semmiből létrehozott honvédsége képes volt meg is védeni – legalábbis addig, amíg a 200 ezer fős orosz hadsereg el nem árasztotta az országot. A két nagyhatalom vérbe fojtotta a magyar szabadságot, méltatlanul durva megtorlás következett, de az
átalakulást már nem lehetett sem visszafordítani, sem megakasztani.
Árnyaltabb igazság
A politikai és közéleti megemlékezések rendre a pesti eseménysort emelik ki az átalakulás kezdeteként, ahol a Petőfi Sándor vezette márciusi ifjak kirobbantottak egy forradalmat, majd 12 pontba szedett követeléseik elfogadtatásával győzelemre is vitték. A politikusok inkább úgy jelennek meg az emlékezetben, mint akik sok hezitálás után végül megalkudtak az uralkodóval a forradalom farvizén, és a törvény erejével szentesítették a változásokat.
Ez a történetmesélés azonban épp a lényeget taszítja homályba. Az igazság ugyanis az, hogy a máig egyedülálló vívmányokat a magyar országgyűlés érte el nagyjából 20 évnyi kemény munkával törvényes reformok útján, a pesti tömeg „csupán” az áttöréshez szükséges nyomatékot – de jelentős nyomatékot – biztosította az utolsó pillanatban. A márciusi és áprilisi eseményeket nem lehet egyszerű logikával csupán forradalomként definiálni, a történészeknek kifejezőbb elnevezést kellett alkotni.
Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy a célunk valamiféle magyarellenes nimbuszrombolás, hőspusztítás és nemzetveszejtés, kiemeljük: a teljes kép még nagyszerűbb.
Európai kuriózum az, ami akkor történt, és párját ritkító kegyelmi pillanat történelmünkből, amikor az ország vezetői és a nép együtt, vállvetve küzd a hazáért. Mindenki a maga eszközeivel.
A politikai és közéleti megemlékezések rendre a pesti eseménysort emelik ki az átalakulás kezdeteként, ahol a Petőfi Sándor vezette márciusi ifjak kirobbantottak egy forradalmat, majd 12 pontba szedett követeléseik elfogadtatásával győzelemre is vitték. A politikusok inkább úgy jelennek meg az emlékezetben, mint akik sok hezitálás után végül megalkudtak az uralkodóval a forradalom farvizén, és a törvény erejével szentesítették a változásokat.
Ez a történetmesélés azonban épp a lényeget taszítja homályba. Az igazság ugyanis az, hogy a máig egyedülálló vívmányokat a magyar országgyűlés érte el nagyjából 20 évnyi kemény munkával törvényes reformok útján, a pesti tömeg „csupán” az áttöréshez szükséges nyomatékot – de jelentős nyomatékot – biztosította az utolsó pillanatban. A márciusi és áprilisi eseményeket nem lehet egyszerű logikával csupán forradalomként definiálni, a történészeknek kifejezőbb elnevezést kellett alkotni.
Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy a célunk valamiféle magyarellenes nimbuszrombolás, hőspusztítás és nemzetveszejtés, kiemeljük: a teljes kép még nagyszerűbb.
Európai kuriózum az, ami akkor történt, és párját ritkító kegyelmi pillanat történelmünkből, amikor az ország vezetői és a nép együtt, vállvetve küzd a hazáért. Mindenki a maga eszközeivel.
Szeretnénk eloszlatni a közkeletű tévhitet, ami március 15-én csak a pesti ifjakat emeli pajzsra, miközben hagyja elfeledni a politikus főszereplőket. Dr. Melkovics Tamás történésszel, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatójával beszélgettünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.