Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2024.03.08.
Balog Zoltán sem tisztázott semmit, csak annyit mondott, hogy többek mellett az ő véleményét is kikérték az ügyben – ugyan kik? –, és ő rossz tanácsot adott, tévedett. Majd félig lemondott, félig maradt, de annyi tisztsége van, hogy eggyel több vagy kevesebb, nem számít. A lényeg, ő sem ambicionálta, hogy kiderüljön az igazság. Lemondott, de ha pontosak akarunk lenni, lelépett. A kegyelmi döntés folyamata teljes mértékben tisztázatlan, ennek az ügynek a nyilvános feltárását államunk legmagasabb szintű vezetői egyszerűen megspórolták. Ma pedig ott állnak templomok padsoraiban lehajtott fővel, de rendületlenül emelt tekintettel. Pontosan tudják ők is, amíg a teljes igazság nem derül ki, az egész templomi főhajtásuk, megrendült tartásuk szimpla kirakodóvásár. Hallgat mindenki, akinek köze van az ügyhöz, és pontosan az történik, amit Magyar Bálint és szerzőtársa, Madlovics Bálint tanulmányaikban megfogalmaztak: a maffiaállam főszereplőinek hallgatása. Lehet természetesen hivatkozni az államelnök diszkrecionális jogkörére, mely szerint nem köteles indokolni a döntést. De ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondolja, ne is indokolhatná. Novák Katalinnak már régen mérlegre kellett volna tennie, hogy mivel okoz nagyobb kárt: azzal, hogy a jogkör mögé bújva hallgat, vagy azzal, hogy feltárja, hogyan is született a döntés, kinek a fölvetésére, milyen presszióra. És a nyomás nyilvánvalóan tovább tart: ma, a lemondások egész sora után is az az érdek az erősebb, hogy maradjon minden titokban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.