A POLITIKAI HATALOM ÉS A PROPAGANDA MÉG AZ INTELLIGENS EMBEREKET IS KÉPES TELJESEN ELHÜLYÍTENI, S KÉPTELENNÉ TENNI A KRITIKUS GONDOLKODÁSRA

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.03.05.

Én nem kívánok Ókovács-szakértő lenni, nincs is meg hozzá a végzettségem, ahhoz más diplomával kellene rendelkeznem, így hát csak konstatálom, hogy a hülyeség egyik legbizonyosabb ismérve, hogy a minimális önreflexió hiányában nem képes önmagának megálljt parancsolni, hanem saját erőforrásból fakadóan bővítetten újratermelődik.

Dietrich Bonhoeffer teológus, a nácik által üldözött, s végül felakasztott evangélikus lelkész mondta azt, hogy a politikai hatalom és a propaganda még az intelligens embereket is képes teljesen elhülyíteni, s képtelenné tenni a kritikus gondolkodásra. Álláspontja szerint az ostobaság (Dummheit) veszélyesebb, mint a gonoszság, ugyanis a rossz ellen fel lehet lépni, a gonoszság ráadásul önpusztító, ám az ostobaság ellen nem tehetünk semmit. Az ostoba ember teljesen elégedett önmagával, s ha felbosszantják, veszélyessé válik. Az ostobaság legtöbbször nem az emberrel veleszületett, atavisztikus hozomány, hanem sokakat a körülmények tesznek azzá. Az ostobaság kevésbé pszichológiai, sokkal inkább szociológiai tényező. Az ostobaság – írja Bonhoeffer – legtöbbször nem személyes tényező, hanem a külső hatalom megnyilvánulása és gyakorlása: az ostoba jelszavakat, szlogeneket harsog, épp azokat, amelyekkel a külső hatalom fogva tartja őt.

Az ókovácsi saga mai fordulójában a direktor az alábbiakat mondta: „Aki Operába akar jönni, és ebben a minőségben, ilyen környezetben kívánja meghallgatni a zeneműveket, az el tudja dönteni, hogy akar-e perecet venni, vagy sem. De a kollégáimat ne fosszák meg ennek a bevételnek a lehetőségétől,”.

1. Igaza van Ókovácsnak: aki Operába akar menni, az tényleg el tudja dönteni, hogy akar-e perecet enni, vagy sem. (Megjegyzem, ugyanez igaz arra is, aki Vidámparkba megy, aki cirkuszba megy, talán még arra is, aki beül a Parlament soraiba. Ókovács a szabad akarat ősi filozófiai és teológiai kérdését feszegeti. Kierkegaard „vagy-vagy” problémája ilyen esetekben legtöbbször megoldódik: vagy vesz magának perecet, vagy nem vesz magának perecet, de akár vesz, akár nem vesz, mindkettőt szabad akarattal teszi (s mindkettőt megbánja – tenné hozzá Kierkegaard.) Csakhogy itt nem a perec fogyasztása képezi a problémát, hanem az, hogy aki Operába megy, annak a szabad akarati döntését, továbbá a bemutatott műalkotás zenei struktúráját, zenei ívét és felépítését, a zenei interpretátor koncepcióját és a rendezői szándékot semmisíti meg a direktori döntés, akár akar perecet enni a nagyérdemű, akár nem akar.

2. A kollégákat semmilyen bevételi lehetőségtől sem szabad megfosztani – szól az etikusnak látszó, ám annál álságosabb direktori figyelmeztetés. Ezzel szintén egyetértek, s ennek ellenkezőjét szóvá is tenném. Csakhogy a drágán vásárolt jegy közönségét sem szabad megfosztani az előadás korlátlan élvezetétől, továbbá a zeneszerzőt sem a mű megkomponálásának eredeti szándékától és az előadókat, karmestert, zenészeket, énekeseket, táncosokat, rendezőt a saját és a korábbiakban a direktor által is elfogadott autonóm koncepciójuk sértetlen bemutatásától.

Az egyetlen rossz hír, hogy Bonhoeffer sajnos nem beszélt az ostoba ember perecfogyasztási szokásairól.

ITT OLVASHATÓ