FASISZTA–KOMMUNISTA-SZÖVETSÉG MINT JÓ IRÁNY? – VÁLASZ KÖRÖSÉNYI ANDRÁS CIKKÉRE

VÁLASZ ONLINE
Szerzők: UNGER ANNA, ZIEGLER DEZSŐ TAMÁS
2024.03.05.

Ha egy miniszterelnök fasiszta fogalmi keretet használ, ki kell mondani róla ezt akkor is, ha egyébként a nyugati politikai mainstream gyakran valóban alaptalanul fasisztázik – véli Ziegler Dezső Tamás és Unger Anna. Az ELTE oktatói Körösényi András lapunkban megjelent cikkére reagálnak. Vele ellentétben a politikai karantén eszközét, bár néha valóban járhat a demokráciát gyengítő eredménnyel, nem vetnék el, hiszen az „mégiscsak a demokráciát védi”. Vélemény.

Körösényi András Válasz Online-on megjelent írásának két fontos megállapítása van. Az egyik szerint a mainstream nyugati politikai diskurzusban a politikai mező lejt a domináns pártok felé, és bizonyos vélemények képviselete eltűnik, vagy csak limitáltan jelenhet meg. Másrészt, a mainstream pártok a demokrácia és progresszió jegyében bélyegeznek meg és szorítanak ki pártokat és csoportokat, ami káros a demokráciára. Mindkét elem alaposabb végiggondolást érdemel.

Káros antipluralizmus: amiben (valószínűleg) egyetértünk

Arra, ahogyan csendesen a nyugati demokráciák átalakultak, sokszor szokták Yeats egy versét idézni: „széthull minden; már nem tart a közép”. Csakugyan ilyesfajta érzésünk lehet, amikor egyre radikálisabb és uniformizáltabb politikai közösségek jönnek létre. Nehéz ugyanakkor nem észrevenni, hogy ez a negatív folyamat leginkább a liberalizmus válsága miatt következik be: a plurális demokrácia éthoszát pár évtizeddel ezelőtt egy másikkal, a liberális demokráciával cserélték fel, aminek elementáris hatása lett. Az elmúlt évek legérdekesebb társadalomtudományi irodalma ennek a liberalizmusnak a patológiáját kezdte vizsgálni. Olyan szerzőkre gondolunk, mint Samuel Moyn, aki a hidegháborús liberálisok radikalizálódásáról ír, vagy Patrick J. Deneen, aki szerint a liberalizmus azért bukott el, mert sikeres lett és dominálni tudott, illetve Michael A. Wilkinson, aki európai autoriter liberalizmusról ír. Míg azt gondolhatnánk, hogy ez egy szélsőséges diskurzus (mondjuk így: a szélsőjobb vesszőparipája), a kérdéses szerzők nem feltétlenül destruktív szándékkal viszonyulnak a témához. Moyn például elismeri a liberalizmus értékeit, csak arra mutat rá, hogy a második világháborút követően, a huszadik század elnyomó rendszerei, illetve a hidegháborús fenyegetettség miatt paranoiddá váló liberalizmus hogyan fordult szembe korábbi önmagával: a felvilágosodás hagyományával, a pluralizmussal, a racionalitás értékelésével, ad absurdum: a mérsékelt nacionalizmussal és a népakarattal (a demokráciával)...

ITT OLVASHATÓ