Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.03.08.
Nos, ismét csúcsra járatódott a kereszténységet elvető és üldöző, velejéig pogány, ateista, a liberálbolsevik háttérhatalom dollármilliárdjai által irányított és megvezetett, nemzet- és keresztényellenes, önmagát újságírásnak hazudó szennyáradat.
Tudniillik a 24.hu arról számolt be, hogy a Miskolc-Avasi Református Egyházközösség a városközpontban lévő értékes ingatlanját éppen Thai Masszázsszalonnak adta ki, ahol – a hirdetés szerint – az ember református thai tündérek (csodás ökumenizmus!) kezei között, felemelő és spirituális élményben részesedik, a lélegzet elakad, nem találni szavakat, csodás, mesés és varázslatos hely, ahol boldogságot és örömöt érez az ember.
Na és? Olvasták ezek a kereszténygyűlölő firkászok Kálvin János Institutio Christiane religionis (A keresztyén vallás rendszere) c. alapművét? Hát persze, hogy nem! Mert ha olvasták volna, tudnák ezek a képességtelenek, hogy miről is írt Kálvin. Ugyanis arról írt, hogy az eredendő bűn következménye a heves vágy, az érzékiség (concupiscentia). Mindent, ami az emberben van, az értelmétől az akaratáig, a lelkétől a testéig, ez az érzékiség szennyez be, vagyis az ember nem egyéb, mint csupa érzékiség. Ez az érzékiség nem hal ki, és sosem irtható ki teljesen az emberből, egészen addig, míg a halálnak testéből kiszabadulván önmagát az ember teljesen le nem vetkőzi.
A heves vágy, vagyis a bűnös érzékiség a masszázsszalonban tehát antropológiai szükségszerűségként adott, nincs ebben semmi különös. Ámde ugyanott az önmagát teljesen
levetkőző ember is adott.
Akkor most mit ajvékolnak, rikácsolnak és hisztikéznek ezek a dollárbalos pe(r)nnahajderek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.