Szerző: MILLEI ILONA
2024.03.06.
Mi a legnagyobb probléma a szociális szférában?
Én több évtizede dolgozom ebben a szakmában, és mondhatom, a szociális ágazat sajnos mostohagyermeke a jelenlegi kormányzatnak. Pedig több mint 90 ezer munkavállaló végez valóban emberfeletti munkát minden nap. Teszi ezt azért, mert mérhetetlenül erős szociális vénával született, ami azt súgja neki, hogy segítenie kell. Mi a hivatásunknak tekintjük, hogy segítsünk az elesetteken és rászorulókon, annak ellenére, hogy 14 éve ezt a munkát egy köszönömmel honorálják a döntéshozók. A miniszterelnök is csupán „bátor önkénteseknek” titulált minket a Covid időszaka alatt végzett munkánkért. Miközben borzasztó az anyagi megbecsültségünk. Mi, régiek, akik még vagyunk, kitartunk, de újak már nem jönnek ide. Egyrészt az anyagiak miatt, mert „köszönöm"-ért nem kapni kenyeret, másrészt mert az egészségügy és a szociális ágazat szétválasztásával – hiszen ez a kettő régen egy minisztérium, egy irányítás, egy szabályozás alá tartozott – óriási lett a bérszakadék. Ez nem azt jelenti, hogy a szociális ágazat sajnálná a pénzt az egészségügytől, de a szociális ágazatban dolgozók a végzettségükkel el tudnak helyezkedni az egészségügyben. Mivel a számláját mindenkinek ki kell fizetni, egyszerűen átvándorolnak oda. Rengetegen meg is tették és ott folytatják segítő tevékenységüket, nagyjából dupla annyi fizetésért, mint amennyit a szociális ágazatban kerestek. Ezért a szociális szférában nagyon nehéz a munkaerő-utánpótlás, óriási a szakemberhiány egy-egy területen. Az ágazatban maradó szakembereknek pedig a távozó kollégák munkáját is el kell látniuk. Ezért többszörös munkát végeznek, ugyanazért az éhbérért.
Ugyanakkor az egészségügyet is átalakították, amivel – túl azon, hogy elszívja a munkaerőt – óriási terhet rak a szociális ágazatra, hiszen az egészségügy azért, hogy ne rontsa a statisztikáját, két-három nap után kiad egy sztrókos beteget, egy végstádiumos rákost, akiket a szakemberhiánnyal küzdő szociális ágazatnak kell ellátnia. Átalakult a klientúra is. Aki eddig az egészségügyben a krónikus belgyógyászati osztályon feküdt, azt ma már a szociális otthonok látják el. Akik régen a szociális otthonok lakói voltak, „lejjebb tolódtak” az idős-ellátásban, őket ma már házi segítségnyújtásban részesítjük, vagy egy idősek nappali ellátását nyújtó intézménybe jönnek be. Viszont szakmai létszámot ehhez nem emeltek. Vagyis még ma is egy 24 éves rendelet, 1/2000-es rendelet szakmai létszámnormái szerint dolgozunk. Ami azt jelenti, hogy például az idősek nappali ellátását nyújtó 60 fős intézményben kell, hogy legyen egy klubvezető, és két gondozó. Ha közülük valaki megbetegszik, vagy szabadságra megy, akkor ott marad 60 ember két főre. A klientúra azonban más vonalon is nagyon megváltozott. Sajnos a társadalomban igen sok a demens, akik sokszor agresszívak, ütik-verik a dolgozókat. Erre a szociális szakember ugyan fel van készülve, az eszköztárban van olyan, amivel ezt tudja kezelni, de ugyanakkor vannak váratlan helyzetek is. Ha ketten vannak 60 főre, ha 60 embert kell figyelniük, akkor egy ember nem tud egy demenst egyedül gardírozni. A házi segítségnyújtásban dolgozóknál ugyanez van. Az egészségügy olyan szakápolási feladatokat nyom most már a szociális ágazatra, hogy nagyon helyt kell állni. Naponta mentőt kell hívni, sebet kötözni, borzalmas bőrfertőzéseket kezelni, és mindezt „köszönöm"-ért. Mert a szociális ágazatban az alapszolgáltatásban nincs veszélyességi pótlék, ágy melletti pótlék. A bentlakásos intézményben annyival több a bér, hogy ott kapnak ágy melletti pótlékot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.