A RENDSZER LÉNYEGE - LEHET, HOGY AZ ORBÁN-RENDSZER FORMÁLISAN MÉG NEM DIKTATÚRA, DE AMBÍCIÓJÁBAN BIZTOSAN AZ

NÉPSZAVA
Szerző: RÓZSA PÉTER GYÖRGY
2024.03.24.

A G-nap után kormánypártiból kormánykritikussá lett Magyar Nemzet pótlására rapid módon jött létre a ma már szinte elfeledett Magyar Idők című politikai napilap. A 2015. szeptember 1-jén induló újság ugyanazon év december 21-i számában jelent meg az elhíresült interjú Lánczi Andrással, melyben a Corvinus Egyetem későbbi rektora kijelentette, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. Ezen azt értem, hogy olyan célokat tűzött ki a kormány, mint a hazai vállalkozói réteg kialakítása, az erős Magyarország pilléreinek a kiépítése vidéken vagy az iparban.”

Az első mondat gyorsan elterjedt az ellenzéki médiában; politikusok, köz- és újságírók körében az az általános vélemény alakult ki, hogy Lánczi mintegy beismerte a rendszer kritikusai által évek óta hangoztatott álláspontot: az Orbán-rezsim lényege a lopás, a vezér és szűkebb-tágabb körének gazdagodása a közpénzek eltulajdonítása révén.

Ennél azonban többről van szó. Lánczi valóban a rendszer lényegének tömör megfogalmazását adta, de az első mondat megértéséhez a kulcsot a jóval ritkábban idézett, s még kevésbé elemzett második mondat szolgáltatja. A kérdés ugyanis a politikai és gazdasági hatalom egymáshoz való viszonya. Az az álláspont, hogy a regnáló hatalom fő célja az anyagi haszonszerzés, az egyéni gazdagodás biztosítása, nem csupán leegyszerűsítő, de félrevezető is.

Az említett „erős Magyarország” mibenlétének megértéséhez célszerű a legautentikusabbhoz, a rendszer létrehozójához és névadójához, Orbán Viktorhoz fordulnunk. Az akkor még csak reménybeli, de már biztosnak látszó győztes 2009. szeptember 5-én Kötcsén mondott nagyívű, a következő egy-két évtized folyamatait és az elérendő célokat fölvázoló beszédet. A „Megőrizni a létezés magyar minőségét” című előadás mintegy fél évvel később, 2010 februárjában jelent meg a mindössze bő másfél évet megélt Nagyítás című hetilapban. Igen tanulságos lenne az abban foglaltakat pontról-pontra áttekinteni, s az elmúlt másfél évtized eseményeinek tükrében értékelni, de most csupán az „erős Magyarország” orbáni víziójára fókuszálunk.

A hatalom küszöbén álló Orbán szerint eljövendő kormányzásának célja és feladata

„Magyarország közjogi értelemben vett vezetése, tartalmilag pedig annak biztosítása, hogy a nagybetűs Magyarország kisbetűvel és két szóban írva: magyar ország maradjon.”

Ehhez kultúrahordozó és mintaadó elitre van szükség, Magyarországon viszont – így Orbán – az a helyzet (2009-ben vagyunk!), hogy az elit kiválasztására nincs semmilyen „a közösség által elfogadott értékelési rend”; ebből pedig szerinte az következik, hogy „Magyarország polgárai összességében ma annak megfelelően alkotnak véleményt az elit teljesítményéről, hogy az ország kormányzásában, a politikai elit megszervezésében sikeres volt-e vagy sem”. Orbán új hatalompolitikai rendszer kiépítését hirdette meg; kijelentette, hogy „megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzópárt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.” Ennek eléréséhez pedig a közvéleményben „egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő” magatartásait, céljait kell megjeleníteni.

A beszéd korábbi részében Orbán leszögezte: „egy hatalompolitikai rendszernek három forrása van; három formában, három dologgal kell etetni, hogy újratermelődjön: pénzzel, ideológiával és szavazattal.” Az elmondottak, s persze az elmúlt 14 év (félnemzedéknyi idő, leírni is rettenetes!) tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a jelenlegi rezsim hatalompolitikájának lényege e három forrás minél teljesebb uralása...

ITT OLVASHATÓ