2024. február 22., csütörtök

„TOVÁBBRA IS ÚGY GONDOLOM, HOGY VÁSÁRHELYI JÁNOS JÓL TUDOTT BÁNNI A GYEREKEKKEL”

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2024.02. 


Külön kell választani a szakmai hozzáértést és a személyiség defektusát – véli Csókay László, aki a bicskei gyermekotthonban történt szexuális erőszakról szóló 2011-es bejelentéskor, még a Tarlós-korszakban a fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt. Mindenről tájékoztatta a közvetlen főnökét, Pölöskei Gábornét, akinek bátyja, Áder János 2016-ban köztársasági elnökként jóváhagyta, hogy a bicskei gyermekotthon később pedofília miatt elítélt igazgatóját, 

Vásárhelyi Jánost Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntessék ki.

Miután kiderült, hogy az államfő kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját segítő K. Endrének, belső vizsgálatot indított a fővárosi önkormányzat kiderítendő, hogy mi történt és mi nem 2011-ben, amikor a bicskei gyermekotthon fenntartójaként bejelentést kaptak az azóta szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt elítélt igazgató szexuális visszaéléséről. Akkor ön volt a főváros oktatási, gyermek és ifjúságvédelmi főosztályának osztályvezetője, és felettese volt Pölöskei Gáborné Áder Annamária főosztályvezetőként, Csomós Miklós pedig területért felelős főpolgármester-helyettesként?

Igen, így volt, én vezettem akkor az osztályt egészen 2012. december 31-ig nyugdíjba vonulásomig. A fővárosi gyermekotthonok 2013. január elsejétől állami fenntartásba kerültek, onnan a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság látta el a felügyeletüket.

A szexuális abúzus egyik bejelentője a Szabad Európának adott interjúban azt mondta, hogy önnek adták át a jelentésüket és a gyerekek vallomását.

Így történt. A gyerekek vallomását akkor még csak szóban ismertették, de egy-két napon belül megkaptam azokat is írásban, kiegészítve azzal, hogy a velük foglalkozó nevelők mit tapasztaltak.

Nem szólalt meg önben egy vészcsengő, hogy valamit tennie kellene az ügyben, például vizsgálatot indítani?

De mennyire, hogy megszólalt! Azonnal fegyelmi eljárást indítottunk. Néhány nap múlva pedig megtettük a rendőrségi feljelentést. A rendőrség kilenc hónapon keresztül nyomozott és vizsgálódott az ügyben. Annak a vizsgálatnak az eredménye volt az, hogy nem állapították meg bűncselekmény elkövetését. Ezzel zárult a nyomozás 2012 nyarán. Az akkori munkajogi szabályoknak megfelelően a nyomozás idejére felfüggesztettük a fegyelmi eljárást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.