2024. február 7., szerda

„TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ” TANÁRBÉREMELÉS: MIT JELENT VALÓJÁBAN AZ ÁTLAG 32,2 SZÁZALÉK?

LAKMUSZ / OKTATÁS
Szerző: FÜLÖP ZSÓFIA
2024.02.06.


Elmagyarázzuk, miért történhetett, hogy a pedagógusok a januári bérpapírjakon nagyon más számokkal találkozhattak, mint amit a kormányzati sikerkommunikációból hallani lehetett.

Orbán Viktor december 21-én jelentette be, hogy 3 éves bérfejlesztési programot indítanak a pedagógusoknak, miután az Európai Bizottság engedélyezte Magyarországnak az ehhez felhasználni kívánt uniós felzárkóztatási pénzek lehívását. Ez az a béremelés, amelyet a kormány retorikája szerint “Brüsszel” és a baloldal miatt nem kaphattak meg korábban a tanárok. Arról, hogy valójában kin múlott a a pedagógusok béremelése, ebben a cikkben írtunk részletesen.

A tavaly év végi kormányinfón a miniszterelnök közölte, hogy 2024. január elsejétől átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. December 29-én a Belügyminisztérium kiadott egy dokumentumot, január 18-án pedig megjelent az a kormányrendelet, amely már pontosabb számokat közölt arról, hogy mire számíthatnak a pedagógusok, amikor megkapják idén februárban a fizetésüket.

A közösségi médiában be is indult a kormánypárti sikerkommunikáció:

  • a Fidesz a Facebookon arról posztolt, hogy „a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében”,
  • Szentkirályi Alexandra a TikTok-on számolgatott,
  • a megafonos Deák Dániel 1,6-1,7 millió forintból hirdette azt a videóját, amelyben a „történelmi léptékű béremelés” mellett arról beszél, hogy ennek ellenére a baloldal további tüntetéseket szervez,
  • a hirado.hu Rétvári Bence államtitkárt idézi az óriási mértékű béremelésről, amely cikk aztán szintén fizetett hirdetésben jött velünk szembe a Facebookon,
  • Sopron fideszes polgármestere, és a Fidesz Fejér megyei országgyűlési képviselője is több fizetett hirdetésben foglalkozott a témával...

Január végén azonban, amikor a tanárok kézhez kapták a bérpapírjukat, nagyon eltérő számokkal találkozhattak. Arról olvashattunk újságcikkekben, hogy vannak pedagógusok, akik érthetetlenül alacsony emelést kaptak, és vannak olyanok is, akik többet, mint amire számítottak. A nekünk nyilatkozó tanárok is különböző tapasztalatokról számoltak be.

Ebben a cikkben annak járunk utána, hogy

  • mi okozhatja az ellentmondást a kormányzati kommunikáció és a tanárok beszámolói között,
  • mit tudunk arról, kinek mennyi emelés jár,
  • nemzetközi viszonylatban hol állnak a magyar tanárbérek.
Mennyi az annyi?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.