LAUDÁCIÓ KARSAI DÁNIEL CIVIL BECSÜLETRENDJÉHEZ

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: HALMAI GÁBOR
2024.02.16.

Karsai Dániel adósává tette Magyarországot. És nemcsak a mostani, az alkotmány címéből és az állam nevéből ellopott Magyar Köztársaság, hanem egy jövőbeni valódi köztársasági Magyarország polgárait is, akik neki is köszönhetik majd, ha megszabadulnak attól a rezsimtől, ami nem is érdemli meg sem a respublica, sem a demokrácia megjelölést, sem pedig azokat, akik, mint ő, annak felépítésén munkálkodnak. Mert a köztársaság nemcsak az állam formája, nemcsak annyit jelent, hogy nem élünk monarchiában, hanem egyfajta értékközösség, lehetőleg minél több emberé az állampolgárok közösségén belül, akik – sokféle felfogásuk ellenére – aktív közéleti részvétellel közösen tesznek azért, hogy szabadságban és demokráciában élhessenek. Úgy, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc, és Kossuth 1851-es alkotmánytervezetének hívei, a köztársaságról szóló 1946. évi I. törvény, majd az 1989-es rendszerváltás és alkotmány megalkotói. A magyar történelemnek ezek a ritka demokratikus pillanatai – a belső-külső ellenség hatása mellett – éppen azért voltak olyan rövid életűek, mert egy szűkebb eliten túl nem voltak elegen azok, akik aktívan kiálltak a köztársaság elveiért.

Dani egész munkássága ennek az ideálnak a megvalósításáról szól. Az emberhez méltó halál szabadságának követelése nemcsak saját maga, de az egész politikai közösség számára a személynek azt az autonómiáját kívánja meghonosítani egy, az egyéni szabadságot másodlagosnak tekintő illiberális rendszerben, ami nélkül nincs szabadság és demokrácia. Ezzel a törekvéssel folytatója egy nem olyan régi és sajnos felemás sikerű hagyománynak, amit az első Alkotmánybíróság indított el, a nemrég elhunyt Sólyom László vezetésével. Ez a testület iktatta a „láthatatlan alkotmány” betűi közé az egyenlő méltóságú személyek önrendelkezési jogát. Az eutanázia kérdésében azonban Sólyom és a bíróság megtorpant. Nem vállalták a testület előtt fekvő indítvány elbírálását, mert úgy ítélték meg, az általuk kialakítani vágyott alkotmányos kultúra állapota nem teszi még lehetővé az önrendelkezési jog kiterjesztését az életvégi döntésekre. Mint 2010 óta látjuk, ennek a kultúrának a hiánya is közrejátszott abban, hogy a polgárok jelentős hányada szó nélkül hagyta/hagyja a köztársaság, a demokrácia és az alkotmányosság, benne az egyének önrendelkezési joga hiányát.

Dani mostani harca az emberhez méltó halál kodifikációjáért ezért messze túlvezet egy jogelv meghonosításán. Arról is szól, hogy vajon mennyi esélye van az ilyen kezdeményezéseknek arra, hogy a szélesebb közvélemény megértse ennek és az ehhez hasonló ügyeknek a fontosságát nemcsak egy liberális demokratikus alkotmányosság meg­gyö­kereztetésében, hanem abban is, hogy méltósággal élhessék életüket, és ha ez nem lehetséges, választhassák a méltó halált. De ugyanez az ideál vezérelte Danit akkor is, amikor alkotmányjogi versenyeket szervezett a jogi egyetemen, amikor alkotmánybírósági esetek magyarázatáról szóló könyvet jelentetett meg, amikor magas szakmai színvonalon szólt hozzá az alkotmányjoggal és emberi jogokkal kapcsolatos jogi és közéleti vitákhoz minden lehetséges fórumon, és amikor ügyvédi irodája tevékenységének középpontjába emberi jogi esetek hazai és strasbourgi képviseletét tette.

Ezért a republikánus attitűdért büszke rá az, aki egykor egyetemi tanára, vitapartnere vagy írásainak szerkesztője lehetett, és ezért adósa minden mai és majdani magyar polgár.

(Elhangzott 2024. február 11-én az Ars Humana Hungarica Kör kuratóriuma által alapított Magyar Civil Becsületrend idei díjátadásán.)

ITT OLVASHATÓ