Szerző: L. RITÓK NÓRA
2024.02.06.
Azon túl, hogy, mint már korábban írtam, vállalhatatlannak tartom az elnöki kegyelmet, és érthetetlennek, ahogy próbálják elhallgatni, elbagatellizálni az ügyet, nem tudok elmenni a döntések felelőssége mellett.
Mert úgy tűnik, nem alapértékek határozzák meg a döntéseket, hanem egyrészt a kapcsolatok, másrészt az érdekek. Mondhatnánk persze, hogy ez mindenkinél így van, aki fontos nekem, annak a rossz dolgaival is elfogadóbb vagyok, mert az érzelmeim azon dolgoznak, hogy egyensúlyba hozzam a tettét a hozzá fűződő viszonyulásommal.
És az is általános, hogy amihez érdekünk fűződik, ahhoz próbálunk egy érzelmi „beágyazást” is működtetni, magunknak is és kifele is, mert ez erősíti a sikerélményt, az érdekek szerinti célok beteljesülésének átélését.
Igen, ez így van a mindennapi életben. Mindannyiunkkal.
De a mi döntéseink személyesek, és a következményekkel is nekünk kell számolnunk.
Ám más azok felelőssége, akik egy ország életét határozzák meg.
Ám más azok felelőssége, akik egy ország életét határozzák meg.
Ha ott nincs meg az az etikai alap, amibe nem fér be az elhajlás a személyes kapcsolatok, vagy az érdekek miatt, ott nem tud létrejönni a biztonságérzet. Ott más erők működnek, és teszik ingataggá az egész felépítményt. Mert a bűnök megítélésében nem az alapvető elvek, hanem a kapcsolatok, a lojalitás lesz a döntő. Mint a Tanú című filmben. Az „egyszer majd kérni fogunk magától valamit” elv szerint működő ország mentálisan hullik darabjaira.
Egyre többször derül ki olyan eset, ami azt mutatja, az alapokkal nincs rendben valami. És hiába a titkosítás, az elbagatellizálás, a figyelmen kívül hagyás, vagy a visszatámadások sorozata… Az e mentén irányított kommunikáció pedig csak az ellentmondásokat fokozza. A bizonytalanságérzetet.
Ez (is) bajom ezzel az egésszel. És megéltük már annyiszor. Az erkölcsi mércét pedig elveszítettük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.