Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2024.02.16.
Lerövidíteni! – hangzik el a parancsszó a Sörgyári capriccio című filmben a modern idők hajnalán, és hamarosan a ló farkától az asztal lábán át a főhősnő hajáig minden fele akkora lesz, mint korábban. Ez a jelenet jutott eszünkbe, amikor elénk került az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem felhívása, amelyben az intézmény drasztikusan lerövidített pedagógusképzéseit hirdeti. És valóban, a 8/2013. (I.30.) számú EMMI-rendelet 1. sz. melléklete szerint módosított jogszabály ma minden pedagógusképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményben lehetővé teszi, hogy egy gyógypedagógus vagy egy főiskolai szintű pedagógia szakos nevelő, egy tanító vagy valaki, aki szociálpedagógia BA illetve MA végzettséggel rendelkezik, 3 félév alatt angol-, német-, testnevelés-, biológia-, ének-, fizika- vagy földrajztanár legyen. De lehet belőle informatika-, matematika- vagy kémiatanár, magyar nyelv és irodalom szakos is. Vagy éppen történelemtanár is, aszerint, mit szeretne oktatni. A két féléves gyorstalpalón és egy féléves gyakorlaton átesők általános iskolában és középiskolában is taníthatnak, illetve lehetőségük van arra is, hogy doktori fokozatot szerezzenek.
Nyilvánvaló, hogy az oktatásirányítás a hivatkozott rendelettel, amely
lényegében legalizálja a mára kialakult gyakorlatot – tudniillik, hogy alsós tanítók „feltanítanak” a felső osztályokba és hogy tornatanárok tartanak matekórát –
az égető pedagógushiányt igyekszik orvosolni. Kérdés azonban, nem veszítünk-e többet a pedagógusképzés lebutításával, mint amennyit nyerünk. Illetve: nyerünk-e vele egyáltalán?
A szakma doyenje, Falus Iván, a neveléstudományok MTA-doktora szerint – aki életművét többek között az eredményes pedagógustevékenység összetevőinek feltárásának szentelte – ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni az intézkedést, nemcsak azt kell mérlegelnünk, honnan indultunk és hová jutottunk mára, de azt is, hosszú távon milyen tanárokat szeretnénk képezni.
– A hazai pedagógusképzés a rendszerváltás időszakára az európai élvonalba került azáltal, hogy minden válfaja felsőfokú lett. Akkoriban itt nem lehetett egy-két éves kurzusok után vagy a szakképzés elvégzésével, pedagógusi felkészültség nélkül tanítani – emlékszik vissza Falus Iván, aki felidézi a 2000-es évek elején bevezetett bolognai rendszert, majd az azt mindenféle hatástanulmány mérlegelése nélkül felszámoló Hoffmann-féle oktatásirányítást.
– A Fidesz oktatáspolitikusa a tanári pályára lépők csökkenésével magyarázta a lépést, holott erről nem a bolognai rendszer, hanem a szakma alacsony presztízse és az alacsony fizetések tehettek. Akkor bevezették az egységes ötéves tanárképzést, megemelték a bért, amit végül mégsem kötöttek a minimálbérhez, így újabb zuhanás indult a pedagógus pályára jelentkezők számában. Így történhetett, hogy bár a rendszerváltáskor meglehetősen jó szintről indultunk, mostanra olyan helyzet alakult ki, amiben már az a kérdés, ki megy be vigyázni az óvodásainkra. Ebben a helyzetben kell értékelni a most bevezetett rövidített képzéseket – fogalmaz Falus Iván, majd hozzáteszi:
– Ha csupán a pontról pontra előírt NAT végrehajtására szeretnénk felkészíteni a hallgatókat, akkor nyilván jóval alacsonyabb szintű képzés is elegendő,
de ha abban gondolkodunk, hogy egy pedagógus legyen kreatív személyiség, aki az alapvető kérdéseket szabályozó NAT-ból fel tudja építeni a maga oktatási tervét, aki el tud igazodni az új tudományos eredmények között, aki képes felismerni bizonyos helyzeteket és azoknak megfelelő módszertant tud alkalmazni, akkor neki magasabb képzettségre van szüksége – magyarázza a Prima Primissima-díjas professzor. – Ebben állást kell foglalnunk ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, hogy amit most bevezetnek, az jó vagy rossz – fűzi hozzá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.