AZ ÖNMAGÁBAN RENDSZERSZINTŰ BÁNTALMAZÁS, HOGY HAGYJÁK AZ ÁLLAMI GONDOZÁSBA VETT FIATALOKAT REMÉNYTELEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉLNI - EZT NYILATKOZTA SZILVÁSI LÉNA, AZ SOS GYERMEKFALVAK SZAKMA VEZETŐJE

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2024.02.24.

A bicskei gyermekotthonban történtek és az eset utóéletének lehet akkora hatása, hogy a társadalom végre kilép a közöny és a tudatlanság állapotából?

Igen. Vagyis remélem. Régóta dolgozom a gyerekvédelemben, és sokszor megrendített már az a közöny, amely a gyerekek sorsát kíséri, legyen szó szexuális- vagy bármilyen más bántalmazásról, szegénységről. Megrázó az, ahogy a társadalom és a politika eddig hagyta reménytelen körülmények között élni ezeket a gyerekeket. Ez önmagában elhanyagolás a társadalom, és rendszerszintű bántalmazás a döntéshozók részéről. Most nyílt egy esély arra, hogy mindenki lássa ennek mélységét, borzalmát.

A kormány, meglehet most még nagyobb részben a kegyelmi-ügy politikai kármentésének részeként, de máris törvényi szigorítást ígért. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, új gyermekvédelmi rendszert alakítanak ki, húsz törvény módosítására tesznek javaslatot.

Ez veszélyes is lehet.

Mert nem a törvénnyel van baj, hanem azzal, hogy a pénz-, a szakember- és a tudatosság hiánya miatt még az alapelveket sem lehet betartani.

A gyermekvédelembe azok a kiskorúak jutnak, akik a legnagyobb szegénységben és elhanyagoltságban élnek, de jelenleg ott tartunk, hogy nem feltétlenül javulnak kilátásaik, nem lesz jobb az élethelyzetük attól, hogy az ellátórendszerbe kerülnek.

Hol kezdődnek a gyermekvédelem bajai?

Csecsemők várnak kórházakban, mert nincs elegendő nevelőszülő. Egy kisbabát csak olyan nevelőszülő tud vállalni, akinek a házastársa jól keres, hiszen a csecsemővel otthon kell maradni, nem lehet mellette dolgozni. Ezzel szemben a látszat jó, hiszen 50-ről 70 százalékra nőtt a nevelőszülőnél elhelyezett gyerekek aránya. Csak éppen a nevelőszülők száma nem nőtt jelentősen, a meglévők leterheltsége lett elképesztő mértékű. Közben a gyermekotthonok fejlesztése is elmaradt. Egy gyerekotthon, lakásotthon működtetése sokkal többe kerül, mint a nevelőszülői hálózaté, de az állami normatíva ezt a különbséget nem tükrözi.

A kevés nevelőszülő mellé, a lerobbant otthonokba ráadásul kevés szakember jut.

Így van, alig találni olyan szakembert, aki be meri tenni a lábát a gyermekvédelmi rendszerbe.

A rettenetes leterheltség és a megalázóan alacsony fizetések miatt hosszú hónapokig, de akár évekig futnak a hirdetéseink, mire meggyőzünk például egy pszichológust, hogy maradjon nálunk.

A munkája rettenetesen nehéz, mert a szakellátásba traumatizált gyerekek kerülnek. Megkésett a mozgás- és beszédfejlődéssel, és sok más készség elmaradásával. Nemzetközi vizsgálatok mutatták ki, hogy az állami gondozottak körében ötszörös a mentális betegek elfordulásának aránya. De említhetek más példát is. Egy 12 fős gyerekotthonban mondjuk hét munkatárs dolgozik. Úgy lehet beosztani őket a 12-24 órás műszakba, hogy egy időben egyszerre csak az egyik van a gyerekekkel, akik így egészen biztosan elhanyagoltak, és egy bicskeihez hasonló esetben a biztonságuk is megkérdőjelezhető. Ilyen munkarendben a munkatársak a szabadságukat sem tudják kivenni. Bele se gondoljunk, mi van, ha az egyik megbetegszik! Képzésre nincs idejük elmenni, egy-egy esetmegbeszélés is kivitelezhetetlen. Márpedig a gyerekvédelemben enélkül nem lehet, pontosabban nem lehetne dolgozni. Mi, az SOS-nél kínálunk képzéseket, de, ha azokat nem projektforrásokból finanszíroznánk, és pénzt kérnénk érte, akkor a munkatársak saját zsebből és a foglakoztatójuk által sem tudnák kifizetni. Mert nincs rá pénz. Erre sincs.

Ha lenne több pénz, mit kellene tenni?

...

ITT OLVASHATÓ