ZSIDÓPOSZT TRABANTTAL

ÖRÜLÜNK, VINCENT?
Szerző: jotunder
2024.01.28.

Apám a nappaliban esett össze. Még tíz napig élt. Nyolcéves sem volt, amikor nagyanyámmal együtt deportálták a raasdorfi lágerbe. 1945 áprilisában felszabadították őket a ruszkik, nagyapám is hazatért a munkaszolgálatból, és sikerült a helyiek által elrabolt tulajdonuk nagy részét visszaszerezniük. Szegény vidéki zsidók voltak, egy alföldi mezővárosban volt nagyinak üvegboltja, még láttam gyerekkoromban a boltot, amit persze elvettek a kommunisták 1948-ban. Felköltöztek Pestre, eltelt majdnem nyolcvan év, aztán apám összeesett a nappaliban, valahogy bejutottam a lakásba, kihívtam a mentőket, és még láttam párszor a kórházban, de már nem nagyon tudtam beszélni vele. .

A gettósítás szót a nagyanyámtól hallottam először. A nagyiékat gettósították. Az a bizonyos altesti motozás ott történt meg, és én erről tudtam. Ahogy arról is tudtam hatéves koromban, hogy ki halt meg a gázban, ki a munkaszolgálatban. Gázban, értik? Gázban. A nagybácsik, a nagynénik, Gáborka, apám unokatestvére, tőle kaptam a nevem – és ezt is tudnom kellett hatéves koromban – meghaltak a gázban. Nem, nem traumatizálódtam, nem vagyok második generációs Holokauszt-túlélő, csak tudtam mi a gettósítás, a gáz, meg a munkaszolgálat és ami a legkülönösebb az egészben, azt is tudtam, hogy zsidó vagyok.

Apám volt zsidó, Moshe ben Zvi vagy Zvi ben Moshe, ez most nem jut eszembe, de én? Mi bennem a zsidó? Hogy rondán nézek a kaffiyehben ökörkődő wokeratira, aki nem is tudja, hogy konkrétan melyik folyó és melyik tenger? Hogy Budaházy, hogy Schmidt Mária, hogy a kiskőrösi nyilas gettóorvos unokája? Mi közöm nekem hozzájuk? Hogy Moshe nagybácsi a Fáraónak mondott valamit, ami releváns lenne az életemben? Nem akarok szentségtörő lenni, de nem vagyok biztos benne, hogy Moshe nagybácsi egyáltalán találkozott a Fáraóval. Kicsit mindegy, hogy mit csináltak a őseim háromezerötszáz évvel ezelőtt. Herr Káslernek, ennek a derék turáni szkítahunnak nem mindegy, hát nekem meg pont mindegy.

Apám mindig vicces számtanpéldákat adott fel nekem a Trabantban, reggel a Váci utcai általános iskola előtt, talán a reggeli Trabant és a számtanpéldák miatt vagyok zsidó. Talán a reggeli Trabant és pár számtanpélda miatt volt gettósítás, az altesti motozás, a vagonok és a gáz, talán a reggeli Trabant és különösen az a pár számtanpélda volt túl sok a kiskőrösi nyilas gettóorvosnak, akiről olyan szépet írt az unokája, aki szerint a zsidógyűlölet egyszerű tradíció, mit kell ezen felháborodni, hát van, aki szereti a zsidókat, van aki kutakodik az altestükben, ezek a zsidók reggel a Trabantban számtanpéldákat adnak fel a hétéves gyerekeiknek, azért mindennek van határa.

A mentőorvos megkérdezte apám nevét, aki azt suttogta, hogy ő Ehrenfeld János, és ez kisebb zavart keltett. Apám már nagyon régen nem volt Ehrenfeld János, egy alföldi parasztnevet választott nekünk, amiről nem ordít a reggeli Trabantban a pár számtanpélda, meg még néhány apróság. Kaptunk volna pár óra előnyt.

Szóval itt vagyok apám nélkül, gettósítás, gáz és munkaszolgálat nélkül, már nem vagyok Ehrenfeld, a Trabant sincs már meg, csak az a pár számtanpélda. Ők még maradtak.

ITT OLVASHATÓ