SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: A KÍNA FELÉ FORDÍTOTT OROSZ GAZDASÁG

NÉPSZAVA
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2024.01.14.

Ma már a korábbiaknál is világosabban látszik, hogy alaptalannak bizonyult az a feltételezés, mely szerint a nyugati szankciók megroppanthatják az orosz gazdaságot, és a putyini rezsimet a háború gyors befejezésére kényszeríthetik. A szankciós politikák történetével foglalkozó szakértők már a háború korai szakaszában figyelmeztettek erre. Szerintük az orosz gazdaság túl nagy ahhoz, hogy büntető intézkedésekkel – még ha azok átfogóak is – meg lehetne töri Oroszországot, kiváltképp a globalizációnak azon a szintjén, ahová a világgazdaság a XXI. század elejére eljutott. Ennek ellenére nem kevesen voltak azok, akik a szankciók következményeit tényleges hatásuknál jóval nagyobbnak várták – többek között – arra hivatkozva, hogy Oroszország jelentős importszükséglete (a háború előtti évben ez 304 milliárd dollárt tett ki, ami az orosz GDP 16,5 százalékának felelt meg) kritikus mértékben teszi sebezhetővé az országot.

Akik bíztak a szankciók komoly hatásában, azt feltételezték, hogy Moszkva nem tudja majd gyorsan pótolni a büntető intézkedések nyomán elérhetetlenné vált, korábban főként nyugaton beszerzett termékeket. Erre már csak azért is számíthattak, mert a háború előtt a szankciós politikához csatlakozó országok biztosították az orosz import 51 százalékát, míg az orosz export ennél is nagyobb arányát, 56 százalékát vették fel. Harmadrészt, abból adódhatott a szankciókhoz kapcsolódó indokolatlan derűlátás, hogy sokan bíztak abban, a másodlagos szankciók és a nyomásgyakorlás egyéb módszerei elégségesek lesznek ahhoz, hogy a putyini Oroszország iránt megértést mutató országok jelentősen korlátozzák Moszkvával fenntartott kereskedelmi kapcsolataikat. Ám ezek a remények – hiába figyelmeztettek erre a szakértők – illuzórikusnak bizonyultak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bevezetett büntető intézkedések ne növelték volna meg a háború orosz költségeit és ne okoztak volna különböző problémákat Oroszországnak – de arra alkalmatlanok voltak, hogy Moszkvát a háború gyors befejezésére kényszerítsék.

Azoknak, akik az orosz import látványos korlátozásában látták azt a fegyelmező erőt, ami meghátrálásra kényszerítheti Moszkvát, annak ellenére csalódniuk kellett, hogy ez előre tudható volt. Leginkább azért, mert az orosz import nagyságának jelentős ingadozása a háború előtt sem számított szokatlannak. Nem egy példát találni erre. Ilyen volt a 2008-2009-es időszak is. Míg 2008-ban az orosz import értéke 289 milliárd dollár volt, addig egy évvel később már csak 184 milliárd. De ez a volatilitás nemcsak a globális válság éveire volt jellemző. Néhány évvel később – nyilván nem függetlenül a Krím-félsziget annektálása nyomán elrendelt szankcióktól – mindez megismétlődött. Míg 2014-ben az orosz behozatal 308 milliárd dollárt tett ki, addig a következő évben annak nagysága már csak 193 milliárd volt. Az orosz gazdaság azonban mindkét esetet túlélte anélkül, hogy az ország vezetésének változtatnia kellett volna politikai irányvonalán. Már csak eme korábbi tapasztalatok miatt sem okozhatott különösebb problémát, hogy a háború első évében az import értéke 280 milliárd dollárra esett vissza. Olyannyira nem jelentett ez gondot, hogy tavaly már sikerült némiképp növelni is a behozott áruk értékét. Az előzetes számítások szerint a 2023-as orosz import értéke a 300 milliárd dollárt is meghaladta. Ugyan az importált áruk mennyisége és minősége valamivel kisebb, illetve némileg rosszabb lett – kiváltképp vonatkozik ez a fejlett technológiákra –, mint a háború előtt volt, de ezek a változások mégsem jártak drámai következményekkel. Moszkvának még azt is sikerült elérnie, hogy a gépek, berendezések és közlekedési eszközök behozatala – vagyis épp azon termékeké, amelyekre a háború folytatásához Oroszországnak a leginkább szüksége van – tavaly jelentősen növekedni tudott...

ITT OLVASHATÓ