2024. január 18., csütörtök

„ÖT KÖBMÉTER TŰZIFA, HA SZŰKÖSEN IS, DE ELÉG LENNE A TÉLRE, DE A SZOCIÁLISSAL EGYÜTT IS CSAK HÁROM VAN, MAJD MEGLÁTJUK, MI LESZ FEBRUÁR KÖZEPÉTŐL”

NÉPSZAVA
Szerzők: DOROS JUDIT, VAS ANDRÁS
2024.01.18.


A korábbinál majd ötödével kevesebb szociális célú tüzelőanyaggal számolhatnak a rászorulók a mostani fűtési szezonban. A családonkénti 1-1,5 köbméter igencsak kevés, szinte csak a „semminél jobb” – derült ki helyszíni riportjainkból.


Egy fillérrel sem növekedett a 2023-as szociális célú tüzelőanyag program pénzügyi kerete a korábbi, 2022-eshez képest: mindkét évben 5-5 milliárd forint jutott a közel 2400 önkormányzatnak. Ez az infláció miatt azt jelenti, hogy valójában 15-20 százalékkal kevesebb tűzifával számolhattak a rászorulók a mostani fűtési szezonban, mint egy évvel korábban.

Az ötezer lakosúnál nem népesebb települések tavaly április 28-ig pályázhattak az összegre, s a Belügyminisztérium (BM) számítása szerint országosan mintegy 200 ezer háztartás részesülhetett a szociális tűzifából, amelyet idén február 15-ig kell kiosztani. A tárca a korábbi gyakorlattal ellentétben előrehozta a pályázat kiírását a nyár végéről tavaszra, hogy az önkormányzatok minél hamarabb megkaphassák a támogatást, amit a Magyar Államkincstár egy összegben folyósított 2023. szeptember 15-ig – mondta korábban Dukai Miklós, a BM önkormányzatokért felelős államtitkára. A támogatást az a települési önkormányzat igényelhette, amelyik a szociális rászorultság és az igénylés részletes feltételeit aktuális, 2023-as rendeletben szabályozta úgy, hogy előnyt élvezzenek a lakhatási támogatásban részesülő aktívak vagy időskorúak és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családok.

Háztartásonként legfeljebb 5 erdei köbméter tűzifa vagy 10 mázsa szén volt biztosítható a pályázat keretében, ennek azonban a tapasztalatok szerint legfeljebb töredékét tudták kiosztani az önkormányzatok a szűkös keretből.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Sajtóosztályától megtudtuk: 2022-ben 2374, míg 2023-ban 2344 önkormányzat pályázott és nyert el támogatást, s minden olyan jogosult település részesült a keretből, amelyik igényelt belőle.

– A semminél jobb – így jellemezte a szociális tűzifaprogramot Üveges Gábor, a 450 fős Hernádszentandrás független polgármestere. A hátrányos helyzetű észak-borsodi, encsi kistérségben lévő településen 150 háztartásba vittek a 120 mázsányi szociális tűzifakeretből, vagyis könnyen kiszámolható,

hogy egy családnak még egy köbméternyi sem jutott. Ez nem oldja meg az itteniek gondjait, akik csak fával tüzelnek, azoknak ez a mennyiség legfeljebb egy-másfél hétre elég.

Ráadásul a fa kiosztásával járó feszültségek tapinthatóak, hiszen ott, ahol a keveset kell szűkösen beosztani, még azt is patikamérlegen méricskélik az emberek, ha a másiknak egy vékony ággal netán több jutott. Az önkormányzat dolgozói igyekeztek a leginkább rászorulóknak azzal is segíteni, hogy az egyedül élő idősekhez például nemcsak kiszállították a fát, de be is rakták az udvarba, ha ugyanis csak úgy leborítják a házak elé, félő, hogy másnapra akár szőrén-szálán el is tűnhet a téli időszakban értékesnek számító rakomány...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.