Szerző: GADÓ GÁBOR
2023.12.21.
Közkeletű tévedés, hogy a diktatúrák kiszámíthatóak, hogy az egyetlen erőcentrumból irányított államokban „rend van”, a hatalom megköveteli a parancsuralmi előírások betartását. Akár egy laktanyában: a körletben mindennek megvan a helye, a katona a ruházatát élére hajtja, és csak akkor ül le, ha erre utasítást kap. Ezzel szemben a liberális demokráciákban egy idő után mindent „elural a káosz”, a társadalom egymással csatázó zavaros gondolatok, életeszmények foglyává válik. Ne csodálkozzunk – figyelmeztetnek a „rendpárti” ideológusok –, hogy ezekben az országokban a kormányok sűrűn váltják egymást, a gazdaság működését sztrájkok bénítják meg, és az állam egy külső támadás ellen – legyen az háború vagy „illegális migránsok rohama” – védtelennek bizonyul. Az önjelölt despoták magukat ajánlva a tervezhető életet ajánlják az alattvalóknak, és cserébe nem kérnek mást, mint feltétlen engedelmességet. A közhatalom leválthatatlan birtokosai azonban gyakran ennél többre is képesek: hősöket és hitet, valamint legyőzendő ellenséget teremtenek úgyszólván a semmiből. A lakosságot mindez kárpótolja a gondolkodás és szólás szabadságának, az életvitel önálló alakításának korlátozásáért.
Az észszerűen és empátiával gondolkozó demokratáknak nincs könnyű dolguk, ha a már-már vallásos hevülettel képviselt nézetek híveivel vitáznak. Elfogult rosszakaróknak tartják őket, ha kimondják, hogy a diktatúrákból leginkább épp a rend, a tervszerűség hiányzik. Jogbiztonság helyett a Vezér és körülötte az érdekcsoportok akarata dominál. Megannyiszor „hajnali” riadó zavarja fel a nyugalomra vágyókat, amiben a hatalom üldözési mániája éppúgy szerepet játszhat, mint a vezető posztokra történő kiválasztást jellemző intézményes kontraszelekció. A „közlegényeknek” hiába mondja a „jogállami szakértő”, hogy a nagy társadalmi viták okozta „zűrzavar” valójában a hibák és visszaélések kiszűrését segíti elő. Nos, erről a legnehezebb meggyőzni a fanatikusokat. Akik pedig intellektuális és morális elkötelezettségükből adódóan vállalkoznának rendszerkritikus cselekvésre, azok a rezsim szankcióival találják szemben magukat. Elbocsáthatják a korrupt döntések ellen tiltakozókat, és meghurcolhatják azt, aki a nyilvánosság elé lépve „felelőtlenül vádaskodik”. A normativitást nélkülöző „céltörvények” az örök kisebbségben lévőkön statuálnak példát.
Az itt következő elemzés három részre tagolódik: a diktatórikus államrend három összetevőjéről ad vázlatos leírást. Először a „szabad választás” követelménye teljesülésének elmaradásáról, másodszor az illegitim rendszer által kiépített, a fékek és ellensúlyok nélküli államszervezeti modellről, és végül az egyének és társulásaik politikai szabadságjogainak korlátozásáról írok. Úgy is mondhatnám, hogy az ember önrendelkezési jogát és méltóságát eltökélten semmibe vevő államrendről próbálok 2024 januárjában számot adni. Arról a kurzusról, amelyet a pénz, a hitványság és a hazugság tart össze. Ma úgy tetszik, hogy nagyon sokáig. De semmi esetre sem örökre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.