2024. január 18., csütörtök

CSÚSZÓS UTAK, VESZÉLYES VILÁG - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2024.01.18.


Áll az akku? Áll. Kijátszott halál. A sok bajtól szavazni is máshogy fogunk már. A Józan Ész Szigeteken vár az örök nyár. Napindító hírlevél.

Jó reggelt minden kedves olvasónak, és szilárd talajt a lába alá! Szerkesztőségünk sem úszta meg ordenáré taknyolás nélkül a tegnapi ónos esőt, ma az ország északkeleti régióban kell fokozottan figyelni.

4 cikk előre:

Nem úgy van az

Évek óta lehet hallani a kormány felől, hogy nálunk keresnek menedéket a Nyugat-Európából kiábrándult, a migránserőszak miatt szorongó tömegek. Az ilyesmikre persze lehet legyinteni, de néha érdemes megnézni a számokat a hazugságok mögött. Haszán kolléga még szép táblázatokat is csinált arról, hogy jönnek, de mennek is az EU-s bevándorlók, a németeknél Románia is népszerű, de leginkább Portugália.

- Decemberben, egyetlen hónap alatt több mint négyezer magyar ment ki dolgozni Ausztriába

Hasonló ügyben járt el Molnár Kristóf is, aki a közlekedésügyi miniszter által feldobott labdát csapta le, mármint azt az állítását, hogy mindenhová jár a busz meg a vonat. Nos, például Iborfiára, Kaszóra, Nemesmedvesre és Tornakápolnára nem jár. Remek sztorikat talált ezekről a helyekről: van, ahol az útminőség nem megfelelő a járműveknek, de olyan is, amely történelmi okok miatt maradt elzárva az országos hálózattól.

Nem jól van ez

Klímaváltozás, bevándorlás, háború, világjárvány, gazdasági felfordulás: egy új tanulmány szerint ezek a traumák olyan erősen hatnak az európai szavazókra, hogy feldarabolódnak a hagyományos választói csoportok. Nem az EU-ellenesek és EU-pártiak csatája lehet a döntő, hanem az, hogy a szavazókat melyik sorskérdés aggasztja a leginkább.

- A NATO katonai bizottságának elnöke szerint évtizedek óta nem volt olyan veszélyes a világ, mint most, a szövetségnek mindenre készen kell állnia.

- Az európaiak több mint 70 százaléka szerint csökkenni fog az életszínvonala

Irán átlőtt Pakisztánba, az Egyesült Államok újra terrorcsoportnak minősítette a hútikatOroszországban tüntetők csaptak össze rohamrendőrökkel, miközben Navalnij már három éve van börtönben.

Áll az akku

Tavaly a magyar gazdaság az összes uniós ország közül a harmadik legrosszabbul teljesített, és szinte kizárólag az akkumulátorgyártáshoz köthető állami beruházások nőttek. Miután Magyarország az Európai Unióban elszigetelődött, a kormány így próbálja ellensúlyozni, hogy máshonnan nem érkezik pénz.

- Milliárdokat kaptak munkahelyteremtésre, most kirúgják a vendégmunkásokat betanító magyarokat az akkuipari gyártótól

Kijátszott halál

Az alabamai bérgyilkost, Kennet Smitht első alkalommal hiába döfködték, nem sikerült bekötni neki a halálos infúziót. Most újra nekifutnak a kivégzésének egy olyan módszerrel, amit nála fognak először alkalmazni.

Háziorvosát és ügyvédjét is felhívta megrendezett halála után L. Gábor, ez lett a veszte. Hiába szökött el Ausztriába, hazalátogatott, letartóztatták.

Schiffer András mindenütt

Végtelen megmondások elemzőfüggőknek, véleményvezér-junkie-knak és a színvonalas közéleti viták szerelmeseinek. Herczeg Márk meghallgatta az összes Véleményt, hogy neked csak a legjobbakat kelljen! A Józan Ész Szigeteken mindig süt a nap.

Erre és más hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.