Szerző: DOROS JUDIT
2024.01.19.
– A beregi térségben két óvodát és több konyhát érintett az intézkedés. A gyürei székhellyel működő ottani, valamint a beregdaróci és gemzsei óvodánkat már korábban visszaadtuk az adott önkormányzatnak, Gulácson és Tiszaszentmártonban azonban egészen tavaly év végéig hozzánk tartozott ez az ellátás
– mondta lapunknak Iványi Tamás az egyház itteni régiós felelőse, Iványi Gábor öccse, aki e munkáját társadalmi megbízatásként látja el.
A nehéz sorsú önkormányzatok ugyanolyan gondokkal lesznek kénytelenek szembenézni az óvoda működtetése során – folytatta Iványi –, mint amilyennel az egyházi státuszától korábban megfosztott MET azt követően, hogy elvesztette a kiegészítő normatív támogatást. Emiatt például a negyven fős gyermeklétszámmal üzemelő tiszaszentmártoni óvodában évente 16-18, míg a gulácsiban, ahová tizenkilenc gyerek járt 5-7 millió forintos veszteséget könyveltek el évről-évre. A két intézmény fenntartása évente nagyjából 100 millió forintba került. A felhalmozott veszteségek miatt az utóbbi fél évben már nem tudtak teljes munkabért fizetni a dolgozóknak, s volt, hogy a velük szolidáris civilek adományaiból rendezték ezek egy részét. Iványi Tamás hozzátette: vélhetően az önkormányzatok is tisztában voltak ezzel a helyzettel, hiszen tőlük például a gulácsiak azt kérték, működtessék tovább az intézményt a konyhával együtt. Erre akkor lettek volna hajlandók, ha a dolgozók kifejezetten kérik, hogy ilyen bizonytalan körülmények között is maradjon egyházi az óvoda, ám ők inkább arra szavaztak, hogy vegye át azt az önkormányzat. Az átadást-átvételt lóhalálában meg kellett tenniük a tavalyi év végéig, s úgy tudják, hogy Gulács végül a tarpai önkormányzattal közösen viszi tovább az óvodát, míg Tiszaszentmárton önállóan oldja majd meg ezt a feladatot.
Megkérdeztük mindkét település polgármesterét arról, mennyire hozza nehéz helyzetbe a költségvetésüket az új helyzet, s elképzelhető-e, hogy kapnak egyfajta kiegészítő támogatást a működtetésre az államtól? Ujvári Judit, Gulács független polgármestere nem válaszolt, míg Szélné Pap Aranka Tiszaszentmárton szintén független polgármestere annyit közölt: csak az állami normatívának megfelelő összeget kapják majd az államtól, plusz forrásról nem tud. Az óvoda költségvetésének készítése folyamatban van, ezt a testület várhatóan február 15-én fogadja majd el, de – tette hozzá – ilyen keretek között is szeretnék felelősen működtetni a nekik járó normatívából az intézményt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.