Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2024.01.22.
„Képzeld el, hogy nagy nehezen felszerelsz harminc kamerát az autópályák mellé, hogy kiépítsd a modern, sorban állás és megállás nélküli útdíjrendszer infrastruktúráját. De valakik eddig is szedték arrafelé az útdíjakat. Ők pedig ellenérdekeltek. Bizonyítani semmit nem lehet, de valahogy másnapra az összes kamerádat összetörik.”
Ilyen, némileg meglepő kellemetlenségekről számolnak be azok a magyar szereplők, akik az indonéz útdíjrendszer kiépítésén dolgoznak.
Pedig három éve nagy magyar külgazdasági sikerként jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy magyar cég nyerte el az indonéz autópályák modern díjrendszerének kiépítését.
A győzelem valóban meglepő volt, hiszen bár a magyar kormány már egy ideje prioritásként kezeli, hogy a kelettel ne csak kereskedjünk, de magasabb hozzáadott értékű projekteket is értékesítsünk, kicsi európai államként általában mégsem vagyunk meghatározóak távoli technológiai tendereken.
Viszont 2021-ben a Roatex Ltd. Zrt. nevű magyar cég 300 millió dolláros (100 milliárd forint feletti) tendert nyert el, megvalósíthatja Indonézia MLFF (Multi-Lane Free Flow) megállást és sorban állást nem igénylő útdíjfizetési rendszerét, a munka a bevezetés „vasaira”, kameráira, ellenőrző autóira és informatikájára szól. A Telex mutatta be elsőként a projektet, majd közel egy év múlva annak megtorpanásáról is írtunk.
Álom és az érdekellentétek valósága
Azóta sok-sok fordulat és csúszás közben ugyan szépen összeállt a megvalósító csapat, csak arra nem számított senki, hogy a projektbe megfelelő helyismeret nélkül belevágó magyar tanácsadók, politikusok és cégek valójában sokszor teljesen lehetetlen helyzetbe kerülnek. Emiatt ők is hibáztak, például a csak itthonról nem megvalósítható első tervezési munka is elhúzódott, de mint mondják, Indonéziában is nagyon sok az ellendrukkerük, a helyzetre akár az angolszász sajtóban gyakran idéznek egy mondást is ráhúzhatjuk, miszerint „nektek óráitok vannak, nekünk időnk” (you have the watches, we have the time) – vagyis hiába van valaki valamilyen szempontból fölényben, ha a másik fél nagyon ráér, és lassan felőrli.
- Politikai szinten ez azt jelenti, hogy nem készülnek el időben a projekthez szükséges szabályozások, nem érkeznek meg a földhasználati engedélyek.
- Céges szinten pedig a magyar rendszer beletrappol a mai útdíjszedő vállalkozások üzletébe. Sok a szabotázs, konkrétan nem adják át az ellenérdekeltek a munkaterületeket, rendőrt hívnak a magyarokra, de a bevezetőben említett kamerás eset, vagyis a rongálás is visszatérő probléma. Minden felépített kapuhoz és kamerához pedig nem lehet 0–24 órában biztonsági őrt állítani.
- A magyarok személyes véleménye szerint az indonéz alvállalkozókkal kulturálisan sem könnyű, a kint dolgozó magyarokban a „fehér emberekkel” szembeni történelmi traumák miatt sokan gyarmatosítót látnak. Ebből egy sor együttműködési probléma adódik, a magyarok arról számolnak be, hogy a helyiek gyakran nem fogadják meg az utasításokat, nem tartják be a biztonsági vagy más előírásokat, és olykor kifejezetten ellenségesek.
És ez természetesen csak az indonéz oldal.
És ez természetesen csak az indonéz oldal.
Magyar oldalon is nagyon megcsúszott a tervek elkészítése, változott a projekt felügyelő gazdája. Eleinte túl sokan szerettek volna beférkőzni a projektbe, majd akinek ez sikerült, ma már inkább a sebeit nyalogatja.
A magyar szereplőkkel is előfordul, hogy meglepődnek, például nem mérik fel kellően a helyi szabványokat vagy a jogi környezetet, például azt, hogy fizikai feladatokat nem is nagyon végezhetnek a szabályok szerint magyarok, csakis helyiek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.