Szerző: PÁLOS MÁTÉ
2024.01.17.
...PISA-adatok szerint 2022-ben a társadalmi-gazdasági háttér magyarázóereje a matematikaeredmények szóródásában csak Romániában és Szlovákiában volt nagyobb a globális mérésben részt vevő országok közül.
A tavalyi kompetenciamérés adatai is jelentős növekedést mutattak a családi társadalmi-gazdasági háttér tanulmányi eredményre gyakorolt hatásában. Holott a 2021-es adatok alapján a Belügyminisztérium még arra jutott, hogy javult az iskolák hátránykompenzáló képessége.
A jól teljesítő, de rossz gazdasági-társadalmi családi hátterű 15 éves tanulók aránya 2009-ben és 2018-ban is az egyik legalacsonyabb volt nálunk az EU-ban.
...Az Európai Bizottság már a 2020-as országjelentésében is kiemelte, hogy Magyarországon nőtt a hátrányos helyzetű és roma gyerekek koncentrációja egyes iskolákban. Nem véletlen, hogy a helyzet javítását megígérte a kormány az Európai Uniónak az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszban éppúgy, mint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében. Ezeknek az EU-s pénzeknek – egyebek mellett – feltétele, hogy a kormány fel tudjon mutatni egy konkrét intézkedést.
Ez lett a januárban hatályba lépett oktatásidiszkrimináció-ellenes törvény, ami nem közvetlenül nyúl bele az iskolák életébe, nem is érinti közvetlenül a tanítási-nevelési folyamatot. Egyszerűen beékel egy „pénzbüntetést” – 10 százalékos forrásmegvonást – közvetett ösztönzőként, olyan általános iskolák esetében, ahol jelentősen alacsonyabb a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya, mint a település iskoláiban átlagosan.
Ez az intézkedés úgy szándékozik egy általános iskolai szinten durván 3000 iskolás nagyrendszer esélyegyenlőségi mutatóin javítani, hogy – a kormány által meghatározott peremfeltételek alapján végzett számítások szerint – összesen alig 40 iskolánál helyez kilátásba forráselvonást. A szegregáció által az adatok alapján a legnagyobb mértékben érintett településekről és iskolákról itt írtunk részletesebben...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.