Szerző: HERCZEG MÁRK
2024.01.09.
Jó reggelt kívánok ebben a hűvös hidegben, ami olyan fagyos, hogy már vörös kód van érvényben!
Ez a 444 reggeli – és nem az egyetlen – hírlevele, kezdésként négy kiemelt anyaggal:
POLITIKA
A hétvégén a Mi Hazánk MIÉP-emléktalálkozót szervezett Újbudán, ahová meghívták Csurka „Mindig Mindenben Megigazult” István egykori pártjának tagjait és szimpatizánsait. Hamar kiderült, hogy a régi MIÉP-esek határozottabb fellépést várnának el Toroczkai Lászlóéktól Izraellel szemben, erre a Mi Hazánk elnöke figyelmeztette őket: Izrael megsemmisítése azt jelentené, hogy 7 millió zsidó menekülne Európába, szóval nem lehet ezt támogatni.
Navracsics Tibor szerint megrekedtek az erasmusos forrásokról szóló uniós tárgyalások, pedig már tavaly januárban azt mondta, lemond, ha márciusig nem egyeznek meg a forrásokról.
„Remélem mostantól a közösséget gyarapítod, nem a családodat” – szúrt oda Márki-Zay Péter a hátralépését bejelentő Lázár Jánosnak.
100 politikai tanácsadó dolgozik a kormánynak, de titok, hogy kik, pedig évente 1,4 milliárd forint megy el rájuk.
Lezajlott az év eddigi legsúlyosabb LMP–Párbeszéd-csörtéje, röviden összefoglalva:

- Ungár Péter (LMP): Ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk.
- Szabó Tímea (Párbeszéd): Értem én, hogy Ungár Péter ideges, Tarlósnak nem szabadott volna kikotyognia, hogy az LMP és a Fidesz egyeztet.
GAZDASÁG
Elsősorban nem a pedagógusbérek, hanem a feszültségek nőnek: a kormányzati kommunikáció átlagosan 32,2 százalékos emelésről beszél, közben a tanárok körében bizonytalanság és bizalmatlanság lengi körül a nagy elánnal bejelentett béremelést.
Novemberben is zuhant a kiskereskedelmi forgalom, főleg a pocsék helyzetben lévő benzinkutak miatt, de az élelmiszerboltok forgalma már közelített az egy évvel korábbihoz.
1,5 milliárd forintnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiákra, de a szlovákiai református egyházhoz és a magyar kormánnyal szimpatizáló médiába is öntötte a pénzt a magyar állam.

- Erős hétfő reggel volt a MÁV-nál: a Szobról induló vonat Verőcéről indult, a Nagykátáról induló Sülysápról, a Keletibe induló csak Kelenföldig ment.
- Czomba Sándor azt mondta, hogy most 16 ezer vietnámi és 10 ezer fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon.
- Országszerte kórházak sora állította le egyes ellátásait: a Heves megyeieknek szemészeti ügyeletre az Egertől 130 km-re lévő Debrecenben kell menniük.
HÁBORÚ
Antony Blinken a gázai háború áttéteitől tart a Közel-Keleten, az amerikai külügyminiszter ötnapos turnéval próbálja megakadályozni az eszkalációt, Izraelt a civilek megóvására szólítja fel. Az IDF az al-Dzsazíra újságíróit ölte meg Gázában, és Izrael egy Hezbollah-parancsnokot is likvidált Izrael Libanonban.
Olaf Scholz felszólította az EU-tagállamokat, hogy fokozzák Ukrajna támogatását. Az orosz hadsereg most véletlenül egyik megszállt városát bombázta le.
KÜLFÖLD
A szélsőjobbos AfD-nek törhetik az utat a Németországot megbénító traktorok a 8 naposra tervezett gigasztrájkkal: több mint 500 traktor a Brandenburgi kapunál, ezrek az autópályákon, kompra kényszerített alkancellár, hangadó szélsőjobboldaliak.
Meg is alakult Sahra Wagenknecht új pártja, ami a német kommunista és szélsőjobboldali szavazatokra egyaránt hajt: a baloldali, de nem woke párt célja, hogy alapjaiban változtassa meg a német pártpolitikai struktúrát.
Ha minden jól megy, nem áll le heteken belül az Egyesült Államok: megállapodtak a demokraták és a republikánusok a költségvetésről. Kiderült, hogy míg az amerikai védelmi minisztert titokban az intenzíven kezelték, a feladatait átvevő helyettese Puerto Ricóban nyaralt.
Lemondott a francia miniszterelnök, új kormány lesz: Emmanuel Macron a várakozások szerint a nyári EP-választások és a párizsi olimpia előtt próbál új lendületet adni második mandátumának.
Technikai problémája akadt a Hold felé repülő Peregrine szondának, egyre kevesebb az esély, hogy eléri a Holdat, mert kritikus hajtóanyag-veszteség történt.

- F-16-os vadászgépeket küldött bosnyák légtérbe az USA, hogy jelezze: ellenzi a boszniai szerbek szeparatista gondolatait.
- Anders Behring Breiviknek nem elég három papagáj, megint bíróságon követeli, hogy engedjék ki a magánzárkából.
- Több román iskolában szünetel az oktatás az extrém hideg miatt.
- Két nap után kimentették a szlovéniai Krizna-barlangban rekedt öt embert.
- Az Oppenheimer és az Utódlás voltak az idei Golden Globe nagy nyertesei.
HALÁL
Meghalt Finta József, Budapest utolsó fél évszázadának legfontosabb alakítója: a modernista építész nevéhez egy sor ikonikus épület fűződik a Duna-parti szállodáktól a WestEndig.
Meghalt Franz Beckenbauer: a nyilvánosság elől hosszú ideje visszavonult német futball-legenda 78 éves volt.
88 évesen meghalt Ferdinandy György, felidéztük egy focinovelláját.
- 67 évesen meghalt Vízkelety Mariann, aki államtitkárként kinevezte a Schadl-ügyben érintett végrehajtókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.