2023. november 19., vasárnap

SZENTPÉTERI NAGY RICHARD: A RENDSZER ERKÖLCSEI

NÉPSZAVA
Szerző: SZENTPÉTERI NAGY RICHÁRD
2023.11.12.


A nyugati világ ne szóljon bele abba, hogy mi hogyan élünk! A magunk szokásai szerint, „a magunk észjárása alapján”, a magunk erkölcseivel rendezzük be saját életünket. Ezt mondja a magyar kormány. Sokan adnak igazat neki. Milliók állnak mögötte.


Csakhogy – vegyük észre – minden diktatórikus hatalom így beszél. Így szól az afrikai Uganda örök elnöke, így Belarusz diktátora, Kuba vagy Venezuela vezetője. Ekként szólt Hruscsov és Sztálin, Mussolini és Hitler, és így beszélt/beszél térségünk valamennyi kisebb vagy nagyobb autoriter hatalmassága is a múltban és a jelenben. És milliók hitték, hogy ez igaz beszéd.

A párhuzamok és okaik világosak. Ha a Nyugat – vagy bárki bárhonnan – nem szól bele a mi dolgunkba, akkor mi azt csinálhatunk, amit akarunk. Olyan tekintélyuralmat, autoriter kormányzást, autokratikus rendszert, hibrid rezsimet vagy türanniszt építünk ki, amilyen nekünk tetszik. Újabb időkben csak arra kell ügyelnünk, hogy legyenek választások, mert kell, hogy legyenek – hiszen a korszellem nem engedi a nyílt diktatúrát –, de legyen gondunk arra is, hogy sose veszítsük el a hatalmat választásokon, mert a választások nem arra valók, hogy esélyt adjanak a bukásunkra.

Autokratikus hatalmat építeni mindenesetre még ezzel a trükkel sem egyszerű dolog. Mindazonáltal minden bizonnyal könnyebb a piszkos munkát elvégezni egy olyan országban, amelyben a jogállami intézmények még nem alakultak ki. Ezért viszonylag egyszerűen ment végbe a rendszervisszaváltás a szovjet utódállamokban a függetlenedés után, és Belarusztól Azerbajdzsánig gyorsan kifejlődtek az egyeduralmak az 1990-es években. (Hasonlóképpen egyszerűbb volt a szovjetizálás is ezekben az országokban – ugyanezen okokból – az 1920-as években.)

Bejáratott demokráciákat szétverni azonban több munkát és tehetséget igényel. A két világháború között hatalomra jutott autoriter vezetők Salazartól Smetonáig éppen ezt a munkát végezték el sikeresen, hasonlóan a már említett szörnyetegekig. A második világháború után azonban kevesebb példát találunk a bejáratott jogállamok felbomlasztására, hiszen Dél-Amerikától Afrikáig és tovább a politikai rendszerek olyan gyakran változtak, hogy aligha tudtak megszilárdulni. Térségünkben ugyancsak rövid időszak jutott a kvázi-demokráciáknak az 1940-es évek közepétől néhány hónapig, mire teljesen lebontották őket.

Azt kell konstatálnunk, hogy konszolidált, legitimmé vált és kiépült jogállamot az utóbbi időkben a mi térségünkben csak Magyarországon sikerült felszámolni a 2010-es években. Hogy ez a sok történelmi és nemzetközi párhuzam ellenére mégiscsak egyedi siker miként és miért következhetett be, arra sokrétű a válasz. Társadalom-lélektani vonatkozásainak feltárásáért mindenesetre bizton nyúlhatunk a kérdés nemzetközi tudományos feldolgozásához.

Márpedig kifejezetten nagy irodalmuk van az autokratikus rezsimek társadalmi elfogadottságát vizsgáló magyarázatoknak. Kutatások egész sora mutatja ki, hogy az autoriter rendszerek legitimitása mindenekelőtt a váratlanságuknak és egyben fokozatosságuknak, összességükben hihetetlenségüknek köszönhető. Meglepetésszerű fellépésük valósággal sokkolná a közvéleményt, ha a társadalom nem találna azonnal igazolható mentséget a jelenségre azon igény alapján, hogy megértse azokat.

E megértést segíti, ha a közvélemény azt hiteti el magával, hogy az erkölcsi helyzet nem is annyira rossz. Ezért azt az illúziót táplálja magában, hogy az ország vezetői nem hétpróbás gazemberek, nem piti és gátlástalan bűnözők, hanem legfeljebb időnként bűnre hajló rátermett emberek, akik helyenként hibázhatnak akár, de még mindig jobban vezetik az országot, mint más politikusok tennék, vagy mint más országok vezetői irányítják a magukét.

A közvélemény nem tartja lehetségesnek, hogy a vezetők valóban végtelenül gonoszak legyenek. Úgy véli, biztosan jót akarnak az országnak, a népnek, mert az nem hihető, hogy csak a rosszban sántikálnak, egyszerűen nem lehet igaz, hogy olyannyira aljasok, amilyenek valójában. E hamis tudatba nem fér bele az a bűnmennyiség, nem tudatosulhat a galádságok azon mértéke, mérete, mennyisége és kiterjedtsége, amely a rendszerre jellemző, és ami olyan egydimenziós, csak a hatalomért élő emberekre vall, akiknek morális szegénységét a közvélemény egyszerűen nem tudja elképzelni.

Amíg az autoriter rendszerek legitimitását magyarázó eme indokok általánosaknak mondhatók, addig a vezetők magatartását mindenekelőtt az a vezetőtársaiktól, főnökeiktől érkező elvárás magyarázza, hogy cselekedeteikben, gondolkodásukban a morális megfontolásokat hagyják ki a lelki motívumok közül.

Noha neveltetésük az ellenkezőjére indítaná őket, a helyes magatartással szemben mindig a helytelen, az elfogadhatatlan, az erkölcstelen magatartást kell választaniuk, és mindig a bűn mellett kell dönteniük. Tilos félniük a bűntől, a helytelen cselekedet elkövetésétől, nem hőkölhetnek vissza a rossz magatartástól, mert cselekedeteiket nem szabad morálisan mérlegelniük.

A történelem számos korábbi diktatúrájából ismerős felfogást egynémely rendszerek a tökéletességig, az extremitásig vitték, és sikerrel hitették el, hogy az erkölcsös cselekedet a gyengék sajátja, és az erkölcstelen cselekedet a helyes. Az emberi természet színessége miatt e felfogást sok esetben kifejezetten erőltetni, sulykolni és állandóan ellenőrizni kellett, hogy az a tett váljék rutinná, rendszeres, sorozatos, sőt állandósult cselekedetté, amit egyszer sem lehetne elkövetni.

Az erkölcstelen magatartás eme dicsőítéséhez mindenekelőtt amorálissá kell válni, a morális szempontokat teljességgel kiiktatni, eliminálni, semmissé tenni, nem létezővé degradálni. Ennek érdekében hamarosan immorálissá kell lenni, hogy a szemünkben a rossz legyen a jó, és a jó legyen a rossz. (Különös mindenesetre, hogy számos hasonló rendszer éppenséggel kereszténynek vagy keresztényinek mondta magát, noha éppen keresztényietlenségével tűnt ki.)

A magyar autokratikus rezsimet ugyanakkor a magyar történelem perspektívái között különlegessé teszi, hogy e rendszert nem külső hatalom erőltette a népre (sőt, a külvilág éppenséggel idegenül tekint e rendszerre, és aligha érdekelt a fenntartásában), hanem belső okok következtében alakult ki. A legutóbbi elnyomó rendszerrel, az államszocialista diktatúrával szemben ugyancsak egyedi vonása az, hogy a magyar közvélemény mostanáig lényegében úgy gondolta, hogy nemigen fog sokáig tartani.

Ama rendszernek a fenntartása nem rajtunk múlott, és egyébként is azt hittük, hogy sokáig tart majd. Kezdetben az lehetett a benyomásunk, hogy e mostani rendszer fennmaradása rajtunk múlik, és nem hihettük, hogy sokáig velünk marad, holott igen erősnek látszott.

Talán hozzá kell szoktatnunk magunkat a gondolathoz, hogy a mai magyar politikai rendszer stabilitása immáron nem rajtunk múlik, és alighanem sokáig fog tartani. Egyrészt azért, mert semmi ráhatásunk sincsen a fenntarthatóságára, megdönteni végképp nem tudjuk, másrészt azért, mert olyan szilárdan megkötött már a magyar talajon, mint a beton.

E förtelmes rendszer vége akkor jöhetne el, ha társadalmunk felismerné a rezsim végtelen erkölcstelenségét, és még lenne elég erkölcsi érzéke, maradna annyi erkölcsi tartása, összekaparna annyi erkölcsi erőt, hogy nemet mondjon rá.

NYUGATELLENES PROPAGANDA A FIDESZ KONGRESSZUSA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.11.18.


Saját csődjüket is sikerként és hősies küzdelemként, nem bukásként kommunikáló párt, amely a világ legtermészetesebb dolgának tekinti, hogy örökre ők kormányozhassanak. Az Orbán előtt felszólaló talpasok versenyben szidalmazták Amerikát és a Nyugatot, az orosz, a kínai és az észak-koreai propaganda csak tanulhat az EU- és NATO-tag Magyarországtól.


Mert Magyarország velük azonos, aki nincs velük, az nemcsak ellenük van, hanem minden ellen, ami magyar, azok nem is magyarok, csak a külföld érdekeit a külföld pénzén szolgáló ügynökök. De mindenki pórul jár, aki velük ujjat húz, mindenki a lábuk előtt hever, az EU is elesik, ők mindenkit legyőznek, mindent, ami nyugati, amerikai, európai, pocskondiáznak.

Ez a Fidesz kongresszusa 2023-ban. Egy fasiszta állampárt lett, náci, antiszemita ideológia alapján, Európa, Amerika és a szabadság, a demokrácia, a jogállam legnagyobb ellenségei, az új típusú világfasizmus úttörői és modelljének megalkotói. Egy csődbe ment, gazdasági és pénzügyi katasztrófában levő ország, amely a megalapozatlan és hazug büszkeségből él.

Magyarország Európa zárványa, arra büszke, hogy bezárta magát, nem segít senkin, nem enged be senkit, és ugyanazokat a bűncselekményeket nem friss bevándorlók, hanem régi kevertfajú népessége követi el. Arra büszke, hogy az idomított magyarok nem lázadnak fel, semmi ellen nem tiltakoznak, jogfosztott rabszolgaként dolgoznak az Orbán-családnak.

Ez lett a rendszerváltó liberális fiatal demokraták pártjából, öreg fasiszták lettek, vezérrel az élen, aki vékony futballistából egy nyugatellenes, elhízott, hazug, fasiszta diktátor lett. A Fidesz kongresszusán az orosz megszállás ellen harcoló Ukrajnát gyalázzák, a Nyugatot gyalázzák, Amerikát a Szovjetunióval, Pressman nagykövetet Andropovval azonosítják.

Orbán nindzsakormánynak nevezte magukat, ami két dologra utal: Orbán a harcmodorát mostanában valamilyen nindzsákról szóló könyvből veszi, másrészt a nindzsákra jellemző harcmodorral írja le azt, amit tesz (nem tesznek, mert itt egyedül ő az, aki bármit tehet, mindenki más csak kiszolgálja és végrehajtja az utasításait). A nindzsa név viszont találó.

A nindzsa nem nyíltan áll szemtől szembe az ellenséggel, nem egy becsületkódex alapján harcol, hanem a nindzsa „árnyharcost” jelent, aki álcázza magát, a sötétség és a lopakodás mestere, a Wikipedia szócikke alapján is „a ravaszságban, kémkedésben és gyilkosságban jártas”. Helyben vagyunk. Ez Orbán sunyi, alattomos és kétszínű, becstelen harcmodora.

Ezt nevezi ő „gógyinak”, meg „magyaros észjárásnak”, hogy megbízhatatlan, kétszínű, álnok és ravasz ember, aki a sötétben jár, mindenkit hátba szúr, ha megölheti az ellenséget, akkor meg is teszi, ha haszna van belőle, életben hagyja. Mindenkit elárul, kémkedik és a háta mögött másképp viselkedik, mint szemtől szembe, kíméletlen és kegyetlen fanatikus...

ORBÁN: MENET KÖZBEN NEM CSERÉLÜNK LOVAT

444.HU
Szerző: RÉNYI PÁL DÁNIEL
2023.11.18.


- Sejtette, hogy így lesz.

- Üzent nem létező kihívóinak.

- Beharangozta a már beharangozott szuverenitásvédelmi törvényt.

- Tematizálni kezdte a Fidesz „zöld politikáját”.

- És kijelentette: Nyugat-Európa a fél életét odaadná, ha olyan migránsmentes lehetne, 
mint Magyarország.

- Orbán Viktor újra a Fidesz elnöke.

Saját mércéjéhez mérten is hosszú beszédet mondott a Fidesz 30. kongresszusán Orbán Viktor, a párt újraválasztott elnöke.

A miniszterelnök, akit természetesen óriási ováció fogadott, megköszönte a megtisztelő bizalmat, hogy vezesse az ország, sőt Európa legerősebb pártját, és azt ígérte, hogy az odaadásában ezúttal sem fognak csalódni. Azért jelezte, hogy nincs különösebben meglepve az eredmény miatt:

„Sejtettem hogy így lesz, az igazat megvallva. Nem az alázat hiánya mondatja velem, hanem a józan ész: menet közben nem cserélünk lovat.”

Különösen mókás része volt a köszönetnyilvánításnak, amikor Orbán arról beszélt, azért sem volna jó épp most vezetőt cserélni, mert ciklus közepén jár a párt, jó az irány, és még szufla is van. Mintha tényleg azon múlna a dolog, hol tart épp a ciklus. Túl sok reményt nem hagyott az ismeretlen aspiránsoknak sem: szerinte 2025-ben érdemes dönteni a hogyan továbbról, de a legjobb korban érzi magát, akkor is jó korban fogja érezni magát, jól karban is lesz tartva, úgyhogy túl sok jóval nem tudta bíztatni nem létező kihívóit.

Orbán már a beszéd első felében utalgatott a szuverenitásvédelmi törvénycsomagra, amit keddre harangozott be a Fidesz, de még mindig nem nyújtottak be a parlamenthez. Soros Györgyöt láttatta az ellenzék mögött: szerinte a magyar származású befektető-spekuláns ernyője alatt egyesülnek a kormányváltáson dolgozó erők, médiától ellenzéki pártokig. Az egyetlen szerencse, amiért még nem jutottunk a lengyelek sorsára, hogy a Fideszben korábban megkezdték a felkészülést

„a főmacher, a pók, a bábjátékos” 
ellen, és így „világra szóló győzelmet arattunk.”
...

Lásd még:

RÉNYI PÁL DÁNIEL: GYŐZELMI KÉNYSZER
 



















STEFANO BOTTONI: A HATALOM MEGSZÁLLOTTJA - ORBÁN VIKTOR MAGYARORSZÁGA

„EZERÉVENTE SZÜLETIK OLYAN KIVÁLÓ VEZETŐ, MINT ORBÁN VIKTOR”

TELEX
Szerzők: SIMOR DÁNIEL, HALÁSZ JÚLIA
2023.11.18.



Fasza gyerek, zseniális politikus, őszinte államférfi, Európa vagy talán a világ legjobb miniszterelnöke Orbán Viktor, a Fidesz-kongresszus résztvevői szerint. A tisztújításon újra elnökké választották Orbánt, aki most is egyedüliként jelentkezett a párt élére. A párttagok nem is hiányolják a versenyt, mert Orbán a legjobb.