Az első világháború alatt szűkülni kezdett a szabad piac, és számos korlátozással próbálták orvosolni a hiányokat, így például a liszthiányt a kukoricaliszt népszerűsítésével – a villamosjegyek hátoldalára nyomtattak recepteket, kevés sikerrel –, a húshiányt hústalan napok bevezetésével és a vendéglői menük egészen extrém szabályozásával. Milyen intézkedések voltak még, amiket megemlítene?
Bódy Zsombor: Mai fejjel nehéz elképzelni, hogy ha valaki egy vendéglőben pörköltet rendelt, akkor le kellett adni a nokedli fejében a lisztjegyének megfelelő szelvényét. A húsjegyének megfelelő szelvényét pedig a pörköltért. Egyre nőtt azoknak az élelmiszereknek a köre, amelyeket a hatóság osztott ki jegyre, fejadagok formájában, meghatározott mennyiségben, de még az igás állatoknak is hatósági fejadag járt. Attól függően, hogy mennyire nehéz testi munkát kellett végezniük, volt meghatározva az egységes állattápkeverék, amelyből különböző mennyiséget kaptak aszerint, hogy milyen munkát végeztek.
A háborús infláció és az élelmiszerhiány egész társadalmi osztályokat fordított egymás ellen. A vidámparkban hadimilliomost ábrázoló pofozóbábun vezethették le a feszültséget az emberek, az újságokban a parasztságot kifigurázó karikatúrák jelentek meg. Kik voltak az árdrágítók és mennyiben köszönheti nekik a második világháború után a sorsát a parasztság?
Bódy Zsombor: Ez egy összetett kérdés, mert természetesen, mint mindig, ha az állam osztja az árukat és szabja meg az árakat, akkor hiány és feketepiac keletkezik. Nincs példa a történelemben arra, hogy ne így történne, és a feketepiacon kereskedőket lehet árdrágítónak nevezni, de hát ők azért drágíthatták az árat, mert voltak, akik megvásárolták a szabott árnál magasabban is az árut. Kétségtelen, hogy a kor közbeszéde az árdrágítókból általános bűnbakot csinált, és a hatóságok igyekeztek üldözni őket, és az élelmiszerkereskedelmet is tulajdonképpen rendőri felügyelet alá vonni. A városi társadalomban Budapesten az az elképzelés alakult ki, hogy az élelmiszertermelők vidéken dúskálnak a húsfélében, zsiradékban, zöldségben, gyümölcsben, és kizsákmányolják, kiszipolyozzák a városi lakosságot. Ez talán maradandóan is bevésődött a mentalitásba, egyfajta parasztellenességként vagy gazdálkodóellenességként. Később, a II. világháború után ezeket a képzeteket hívta újra elő az akkori kulákellenes propaganda, de hát persze azért az ’50-es évek kulákpolitikáját nem az határozta meg, hogy mi történt az első világháborúban.
Beszéltünk itt már az új bérházak épüléséről, de nemcsak építettek, romboltak is ebben az időben. Ekkor lett vége a Tabánnak és a tabáni romantikának. Hogy hozták meg végül ezt a döntést?
Bódy Zsombor: Ezt a döntést könnyű szívvel hozták meg, mert azt gondolták, hogy a Tabán egy infrastrukturálisan teljesen ellátatlan negyed Budapest kellős közepén, alacsony minőségű házakkal, amelyek helyére modern beépítés, illetve modern közparkok szükségesek. Ráadásul ahhoz, hogy a meglévő Erzsébet híd jól kihasználható legyen és a kiépülő budai lakónegyedeket meg lehessen közelíteni, a Gellért-hegy oldalában a Hegyalja utat meg kellett építeni, amihez a Tabán útban volt. Ez összefügg a kezdődő autóközlekedéssel is, annak az igényeivel. Csak az utólagos nosztalgia lát a Tabánban valami romantikus városnegyedet, amit persze támogatnak Krúdy regényei, meg Zórád Ernő rajzai, de a kortárs várostervezők számára, akik abban gondolkodtak, hogy mit kell Budapest közlekedési hálózatával csinálni, vagy melyik negyednek hogy kellene kinéznie, ez magától értetődő volt.
A zsidótörvények megalkotásakor miről szóltak a fajgyalázási perek?
Bódy Zsombor: Az úgynevezett harmadik zsidótörvény tartalmazott előírásokat, amelyek megtiltották a zsidónak minősített személyek és a nem zsidónak minősülő személyek közötti házasságkötést, sőt, nem csak a házasságkötést, hanem bármiféle nemi kapcsolatot fajgyalázásnak minősítve. De csak abban az esetben, ha zsidó férfi nem zsidónak minősülő nővel tartott fenn szerelmi kapcsolatot vagy szexuális kapcsolatot. Ha keresztény férfinak volt zsidó nővel viszonya, az nem számított fajgyalázásnak, de a zsidó férfi a keresztény nő képében a keresztény fajt gyalázta meg a törvényalkotó elképzelései szerint. És valóban, ez egy kevéssé kutatott kérdéskör, egy Lugosi András nevű kutató foglalkozott vele – tudtommal egyedül – részletekbe menően. Nagy számú fajgyalázási per folyt a ’40-es évek elején Budapesten, mert sokan akadtak, akik kollégát, szomszédot feljelentettek azzal vádolva, hogy tiltott szerelmi kapcsolatot tart fenn.
.jpg)
