Noha a szovjet erők – szintén hitszegően – már napok óta vonultak be az országba, még a legtapasztaltabb tisztek is bíztak abban, hogy nem következik be az agresszió. Készült védelmi terv, többen harciasnak is mutatkoztak, mégis mintha a támadás váratlanul érte volna a politikai és a katonai vezetést.
Amikor már egyes szovjet alakulatok a főváros megszállását kezdték meg, Király Béla, a nemzetőrség főparancsnoka és Oláh Vilmos bőrdíszműves, a hírszerzési bizottság vezetője a főkapitányságról telefonon felváltva tájékoztatták Nagy Imre kormányfőt a páncélosok mozgásáról.
A miniszterelnök szigorúan megtiltotta a fegyverhasználatot, a tűzharcot és bármilyen provokációt. Ezt Királyék közvetítették a katonáknak és a felkelőcsoportoknak, illetve ekképpen tájékoztatták a Honvédelmi Minisztériumot.
Mivel a nemzetőr-parancsnokság az előző napon még a fegyveres ellenállás mellett tört lándzsát, a Tűzoltó utcaiak nem tudtak az új parancsról, így a csoport azonnal fegyvert ragadott. A jelentősebb felkelőcsoportok nagy része pedig egyszerűen nem engedelmeskedett a fegyverletételi utasításnak, egyesek ezt nyíltan is megtagadták: „Én magam is beszéltem egy csepeli felkelőcsoporttal – miután közöltem velük Király parancsát, kijelentették, hogy ők senkire nem hallgatnak, ha jönnek a szovjet csapatok, lőni fognak rájuk” – vallotta később az egyik gépírónő. Hasonló választ adtak a pestszentlőrinciek: „Nem tűzzük ki a fehér zászlót, és az utolsó percig tartjuk magunkat.”
„A hírre, hogy a corvinisták tüzet nyitottak a szovjetekre, Király Béla felháborodott, ezt felelőtlenségnek minősítette, mivel Nagy Imrének az az utasítása, hogy nem szabad tüzelni a szovjetekre” – állította tanúvallomásában Rónai András rendőr hadnagy.
Király teljes mértékben követte a miniszterelnök utasítását – meggyőződése ellenére. Malétert nem számítva az egyetlen magas rendfokozatú tiszt volt, aki tartotta volna magát az előző napi közös kombattáns állásponthoz. Visszaemlékezése szerint Nagy Imre Andropovra hivatkozott, akinek még mindig elhitte a hazugságait. Ám Nagy aligha adott bármiféle hitelt a szovjet nagykövet szavainak, hiszen három nappal korábban, a szovjet csapatok folyamatos beözönlésekor sem volt egyetlen igaz szava. A porhintést Andropov ekkor a Tökölön csalárd módon letartóztatott magyar tárgyalóküldöttséggel (Maléterékkel) kapcsolatban azzal az ígéretével folytatta, hogy helyreállítja az összeköttetést velük, ehelyett „aludni” tért – ahogy Nagy Imre Snagovi jegyzeteiben olvasható (szerk. Szántó László és Vida István, Gondolat – Nagy Imre Alapítvány, 2006).
Nagy Imre a perében: „...külön kiemelem még Király Bélával való beszélgetésemet, tudniillik hivatkozás is van rá. Az anyagban ott van Király Bélának egy külföldön megjelent sajtónyilatkozata. [Hogyan fojtották el az oroszok csellel a magyar felkelést?, Life, 1957. II. 18.] Király számtalanszor hívott engem, mint a budapesti karhatalom parancsnoka, és kérte: azonnal adjak engedélyt, vagy parancsot neki a tüzelés megkezdésére, arra, hogy a harcot vegyék fel, és mind az ötször kategorikusan megtiltottam, és ezek után már nem volt mit csinálni – vége mindennek – ez volt az ő végső következtetése. Ez volt az én álláspontom.”
„Négy óra után néhány páncélos elhaladt a főkapitányság épülete előtt, ekkor éppen én telefonáltam Nagy Imrének” – vallotta Oláh Vilmos a perében. Valószínűleg ez volt az utolsó közlés a nemzetőr-parancsnokság és a kormányfő között. A jelen lévő mintegy 15 szemtanú (rendőr- és katonatisztek, egyetemisták) közül egyikük sem utal arra a Király-közlésre, ami teljesen elterjedt a szakirodalomban is, miszerint Nagy Imre azzal zárta le a további együttműködést, hogy „Köszönöm, nem kérek több jelentést”. Feltételezhetően Király ezt azért illesztette a történetbe, hogy ezzel is igazolja: innentől a biztonsági ügyekben minden további nélkül átvehette a döntés jogát.
Ekkoriban Nagy Imrét az ország legkülönbözőbb pontjairól telefonon ostromolták, mit tegyenek. Ahogy említettük, a leghatározottabban megtiltotta a fegyverhasználatot az intervenciós csapatokkal szemben. (Voltak, akik felháborodtak ezen, Nagy közülük a taszári repülőtéren lévőket emelte ki.) Ekkor javasolta neki Donáth Ferenc és Tildy, hogy miniszterelnökként intézzen beszédet a rádióban. Sőt, Donáth át is adta a gépelt fogalmazványát, amit a kormányfő bevezetővel és befejezéssel (az első és utolsó mondattal) kiegészítve 5.20-kor beolvasott a rádióban, s amelynek leadását később még többször megismételték:
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
Donáth a Nagy Imre és társai perben azt vallotta, hogy e szöveget Nagy diktálta neki, Tildy pedig tagadta részvételét a nyilatkozat elkészítésében. Vida Ferenc tanácsa kiemelte, hogy az egész eljárás alatt e vallomások között volt a „legélesebb ellentét”, majd – indokolás nélkül – azt állapította meg, hogy Nagy Imre „mindenáron a társaira akarta a felelősséget hárítani az általa elmondott rádió-nyilatkozatért...”, jóllehet az eltérő verzióknak nincs túl nagy jelentősége, mivel Nagy hangsúlyozta, hogy egyetért a beolvasott nyilatkozattal.
Vagyis ő még perének tárgyalásán is tagadta annak értelmezési lehetőségét, hogy beszéde ellenállásra szólított volna fel: „Most itt arról van szó, hogy mennyiben hív fel harcra a szovjet csapatok ellen. Nekem meg kell mondanom, hogy az egész beállítás nem fedi a valóságot. Ha én fel akartam volna hívni a lakosságot harcra, hát akkor én nem ilyen felhívást fogok a lakosság felé intézni, hanem akkor felhívom őket... De hát engedelmet kérek, vonul a szovjet hadsereg befelé, Budapesten vannak, a HM-nél állnak, hát akkor adok én utasítást arra, hogy a harcot fel kell venni ellenük, ez egy abszurdum. Egy ilyen vérontásra felhívni a lakosságot?”
E jól ismert és sok vitát kiváltó közlemény rejtélye tehát csakis ez lehet: a kormányfő úgy gondolta, hogy a nyilatkozata harmonizál a néhány perccel korábban kiadott utasításaival.
Mindenesetre a rádió népe nem így értelmezte ezt, és sokan e nyilatkozat hatására fogtak fegyvert, ami Nagy óriási népszerűségét is bizonyítja. A hősies ellenállás – mint ismeretes – tragikus következményekkel járt...
ITT OLVASHATÓ
A szerző további cikkei az ÉS-ben
AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2023/42. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE
• HÁBORÚRÓL, PUTYINRÓL, ORBÁNRÓL, SZANK... 
